Kisalföld logö

2019. 04. 21. vasárnap - Konrád Még több cikk.

Ne csak ijesztgessen, jó minőségű felvétel kell: betörőt, szatírt, rablót is rögzített a térfigyelő a megyében

Évente költeniük kell a térfigyelőikre az önkormányzatoknak, hogy használható képeket adjanak egy-egy nyomozásnál. Héderváron nemrégiben kettőt kicseréltettek, Dunaszentpálon újabb nyolc beszerzésére nyertek pályázati forrást. Postabetörőket, porschés szatírt is láttak már a kamerák, de nickelsdorfi ATM-rablókat is kerestek segítségével.

Fontos a településeken a kamerarendszer, számos helyen kiépítették. Szorgalmazzuk, hogy ezeket folyamatosan frissítsék. A felvételeket kielemezzük és pluszbizonyítékként szolgálhatnak"

– erről beszélt Barna Árpád mosonmagyaróvári rendőrkapitány a hédervári postabetörés után. 

Juhász József hédervári polgármester szerint érezhető biztonságot jelent, hogy a településen térfigyelő kamerarendszer működik évek óta. Erre azonban évente költeni kell, néhány hónapja például közel 300 ezer forintjukba került a karbantartása. Ennek során a nyolc hédervári kamerából kettőt ki is cseréltettek. 
 
Hegyeshalomban ügyeltek arra, hogy olyan kamerákat helyezzenek ki, amik jó minőségű képeket rögzítenek.

Az a kameránk, amelyik néhány éve a szlovák rendszámú porschés szatír autóját rögzítette, nyolcszázezer forintba került: jó minőségű felvételeket készít, éjszaka is használható, pásztázó üzemmódra is képes. Bár elvileg rendszám- és arcfelismerésre nem alkalmas, az éles felvételek miatt ezek is viszonylag könnyen azonosíthatók"

– kezdte Csontos Attila dunaszentpáli polgármester. A több mint hétszáz lelkes településen három térfigyelő működik, de múlt héten kaptak értesítést arról, hogy LEADER-pályázaton elnyert hárommillió forintból újabb nyolc kamerát telepíthetnek.

Ezzel elérhető lesz, hogy a településünkön minden kimenő és bejövő mozgást – adott esetben – vissza tudunk keresni."

A faluban ennek alapján tudott azonosítani a rendőrség – a porschés szatír rendszáma mellett – egy osztrák szemetelőt is. 

Nem volt ennyire jó a helyzet Ásványrárón, ahol tavaly Molotov-koktéllal gyújtották fel egyik éjszaka a helyi halőr autóját. A térfigyelő kamerák ugyan látták kihajtani a faluból a feltételezett elkövetőt, ám az autó rendszáma már felismerhetetlen volt a felvételeken. 
Dunaszentpálon a jelenlegi három térfigyelő mellé hamarosan még nyolcat telepítenek.

Tavaly karácsony előtt Nickelsdorfban három elkövető ellopott egy bankautomatát egy pénzintézet előteréből. A tettesek Magyarország felé hajthattak, így visszanézték a hegyeshalmi térfigyelő kamerákat is a rendőrök. A településen egyébként idén fejlesztik a kamerarendszert.

Ügyeltünk arra, hogy jó minőségű felvételekre képes kamerákat szerezzünk be, a már működőek például öt megapixeles IP-képrögzítők. A rendőrség havi szinten kéri a felvételeket, rengeteget segít a balesetek visszanézésénél"

– mondta Tóth Gyula, a hegyeshalmi polgárőrség vezetője. 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két héten belül essen!

Nyugaton életmentő volt a kis eső, a megye keletre eső részeit csak megcirógatta, de az országos… Tovább olvasom