Kisalföld logö

2019. 04. 22. hétfő - Csilla, Noémi Még több cikk.

Fiatal életek százait mentik meg a lelkisegély-szolgálatok

Évente mintegy 20 ezer hívás érkezik hozzájuk, amelyek 60 százalékét tudják fogadni.
Az ifjúsági lelkisegély-szolgálatokhoz évente mintegy 20 ezer hívás érkezik, amelyek 60 százalékét tudják fogadni. Ezek ötöde esetében valódi krízishelyzetben van a telefonáló, amikor az életellenesség is megjelenik – fejtette ki Farkas Imre, az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség elnöke a Kisalföldnek szombaton Győrben. A szervezet európai uniós projekt keretébenkétnapos konferenciát tartott azon önkénteseknek, akik várják a bajban lévők hívásait.

Az elnök felidézte: az első ilyen szolgálat Győrben alakult meg 1995-ben, majd a példát sokan követték. A 2008-ban kitört gazdasági válság ugyanakkor a megszűnés szélére sodorta ezt a fajta szolgáltatást, de az utóbbi években ismét rendeződött a működés az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) segítségének is köszönhetően. Jelenleg Győrben, Veszprémben, Békéscsabán és Pécsen működik ilyen szolgálat 120–150 ügyelővel. A 13700-as telefonszámot tárcsázva érhetők el.

Farkas Imre hangsúlyozta: 80 órás elméleti és 25 órás gyakorlati képzéssel, valamint 15 órás hospitálással bárkiből válhatképzett önkéntes. Akiket érdekel ez a lehetőség és szeretnének segíteni, a 06-30-300-3344-es telefonszámon jelentkezhetnek.

Illés Boglárka, az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a Kisalföldnek arról beszélt, hogy a kormány számára fontos a fiatalok és a gyermekek lelki egészsége. „Ez a projekt arról szól, hogy a kríziskezelő telefonszolgálatokat fejlesszük a XXI. század eszközeivel, képzési módszereivel, és minden olyan segítséget megadjunk nekik, amelyek tevékenységükhöz szükségesek" – hangsúlyozta. Hozzátette: a szolgálatok pozitív hatása egyértelműen kimutatható abban, hogy jelentősen csökkent a gyermek- és fiatalkorúak által elkövetett öngyilkosságok száma és aránya.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A leggyakoribb a füsti és a molnárfecske

A leggyakoribb a füsti és a molnárfecske
A legveszélyeztetettebb a parti fecske, élőhelyei tönkrementek. Tovább olvasom