Lenyomták a készpénzt

2021.06.13. 15:00

Hatalmasat mentek a hazai webáruházak

A hazai online kiskereskedelmi forgalom 2020-ban elérte a nettó 1046 milliárd forintot, először lépve át az 1000 milliárdos lélektani határt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ez derült ki a Reacty Digital Olcsóbbat.hu szakmai támogatásával, e-kereskedők körében végzett felméréséből. Az előrejelzés szerint

2025-re a gazdasági környezettől és a fogyasztói szokásoktól függően további 91-161 százalékos növekedés várható.

A járvány hatására tavaly először fordult elő, hogy a készpénz elveszítette dominanciáját az online kiskereskedelemben.

Minden tizedik forintunkat hazai webáruházakban költöttük el

A 2020-ban mért nettó 1046 milliárd forintos forgalom 34 százalékos növekedést jelent a 2019-es nettó 781 milliárd forinthoz képest. A korábbi évek növekedési ütemét figyelembe véve ez nagyjából két évnyi bővülésnek felel meg egyetlen év alatt.

A legnagyobb forgalmú termékkategória a számítástechnika volt,

ezt követte a ruházat és sportruházat, valamint a szórakoztató elektronika.

Mindemellett a vásárlások átlagos kosárértéke nagyjából ötezer forinttal (19 860 forintról 14 910 forintra) csökkent a 2019-ben mért adathoz képest. Ez feltételezhetően az online vásárlások számának emelkedésére vezethető vissza. A kényszerű otthonlét miatt ugyanis az emberek olyan kisebb értékű dolgokat is online rendeltek, amiket egyébként offline üzletben vásároltak volna meg, de 2020-ban a boltzár miatt nem tudták ezt megtenni.

A koronavírus járvány miatti lezárások következtében a webáruházak 2020 és 2021 márciusában is olyan kiemelkedő forgalommal számolhattak, amilyenre korábban csak a karácsonyi időszakban volt példa. Mindennek is köszönhető, hogy 2020-ban minden tizedik forintjukat online költötték el a magyarok, az e-kiskereskedelem részesedése elérte a teljes kiskereskedelem forgalmának közel 10%-át.

Beköszöntött a készpénzmentes korszak a webáruházaknál

A kínált szállítási módok tekintetében a futárszolgálattal való házhozszállítás verhetetlen, a fizetést illetően azonban érdekes év volt a 2020-as. A webáruházak szerint tavaly a vásárlások értékének 54%-át fizették az online rendelők készpénzmentesen (pl. a futárnál bankkártyával vagy online kártyás fizetéssel), így 2020-ban először a készpénz elveszítette dominanciáját az e-kiskereskedelemben.

Amire a szakemberek évek óta vártak, abban a járvány tudott áttörést elérni.

Több forgatókönyv létezik

Attól függően, hogy a járvány meddig marad velünk, hogyan fog a gazdaság újraindulni és mennyire maradnak tartósak a fogyasztói szokásokban beállt digitalizációs változások, többféle forgatókönyvvel számolhatunk az e-kiskereskedelem jövőbeli forgalma kapcsán.

Az optimista szcenárió szerint (vagyis, ha a járvány 2021-ben véget ér, a (világ)gazdaság gyorsan talpra áll, az internetes vásárlásra áttérő fogyasztók pedig a jövőben is inkább megmaradnak az online térben) 2025-re akár 161 százalékos növekedés is bekövetkezhet, ezzel az e-kiskereskedelmi forgalom meghaladhatja a nettó 2 700 milliárd forintot (folyóáron).

De mindenképp növekedésre kell számítani az online forgalomban idehaza még a pesszimista számítás szerint is

(vagyis, ha a járvány még hosszasan elhúzódik, a gazdaság lassan lábal ki a válságból, a fogyasztók pedig inkább visszatérnek az offline vásárlásra). Ez esetben viszont „csak” 91 százalékos bővülés várható, ami nagyjából nettó 2 000 milliárd forintos forgalmat jelenthet 2025-re.

A két véglet közötti realista forgatókönyv 137 százalékos bővüléssel nettó 2 500 milliárdos forgalmat prognosztizál 2025-re.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!