Zenei szolgáltatások

2021.05.03. 11:57

„Az Apple visszaél a piaci helyzetével”

Az Európai Bizottság állasfoglalása szerint az amerikai óriáscég visszaélt piaci helyzetével, ami torzítja a versenyt a zenei szolgáltatások piacán.

Music player on screen of mobile phone and wireless earbuds on wooden surface

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Európai Bizottság 2020 júniusában kezdett versenyjogi vizsgálatot a Spotify online zenestreaming-szolgáltató kezdeményezésére az Apple által gyártott készülékeken használt alkalmazások megvásárlására és letöltésére használt App Store működése kapcsán.

Margrethe Vestager
Fotó: Francisco Seco / MTI/AP

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos pénteki sajtótájékoztatóján közölte, az uniós bizottság megállapításai között szerepel, hogy az Apple eszközein csak a saját alkalmazásboltján keresztül nyílik lehetőség új applikációk telepítésére. Amellett, hogy más szolgáltatók csak ezen keresztül kínálhatják termékeiket,

az Apple harminc százalékos jutalékot vont le a konkurens cégeknek fizetett előfizetési díjak után. A vizsgálat szerint ezt a többletköltséget a fejlesztők a felhasználókra terhelik.

Elmondta: aggodalomra okot adó az is, hogy az óriáscég felhasználói magasabb árat fizetnek a zenei szolgáltatásokért más vállalatok előfizetőihez képest, emellett megakadályozza, hogy egyes előfizetéseket közvetlenül a konkurens szolgáltatók alkalmazásain keresztül vásároljanak meg.

Az Európai Bizottság előzetes következtetése szerint az Apple alkalmazásboltjára vonatkozó szigorú szabályok hátrányosak más zenestreaming-szolgáltatókra nézve,

akadályozzák, hogy a felhasználók olcsóbb szolgáltatásokat vegyenek igénybe, és torzítják a versenyt.

A feltárt aggályok megerősítése esetén az Apple magatartása sértené az Európai Unió működéséről szóló szerződés vonatkozó, az erőfölénnyel való piaci visszaélést tiltó szabályát – tette hozzá az uniós biztos.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!