Védje magát!

2021.07.08. 12:02

Amit a társkereső appok biztonságáról tudni kell 2021-ben

Technikailag ugyan egyre biztonságosabbak, de még mindig bőven fennáll a zaklatás és a doxolás veszélye.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Lassan már a múlté lesz az, hogy életünk szerelmét egy buliban ismerjük meg, olyan mértékű fellendülés tapasztalható az online társkeresésben – nem utolsósorban a világjárványnak köszönhetően. A Tinderen 2020. márciusában egyetlen nap alatt 3 milliárdos rekordot ért el a húzások száma, míg az OkCupidon ugyanazon év márciusa és májusa között 700%-kal nőttek a társkeresések.

Kaspersky most megismételte társkereső appokat vizsgáló 2017-es kutatását, hogy megnézze, mi fejlődött a biztonságosságuk terén, és mi nem.

Népszerű, jó értékeléseket kapott randiappokat elemeztek: Tinder, Bumble, OkCupid, Mamba, Pure, Feeld, Her, Happn és Badoo.

Megállapították, hogy a korábbi, 2017-ben végzett kutatáshoz képest a randiappok mostanra technikai szempontból biztonságosabbak lettek, különösen az adatátvitel területén. Továbbra is jelentős kockázatot jelentenek azonban abban tekintetben, hogy túl sok személyes információt tesznek közzé a felhasználóról, aki így kiszolgáltatottá válik a különféle fenyegetéseknek, például a zaklatásnak és a doxolásnak.

Bár a társkereső appok 2017-hez viszonyítva technikai szempontból biztonságosabbak lettek, továbbra is súlyos adatvédelmi kockázatok állnak fenn.

2017-ben a vizsgált alkalmazások közül négynél lehetséges volt az appból küldött adatok elfogása, és számos app a nem titkosított HTTP protokollt használta. 2021-re azonban határozottan javult a helyzet. Már egyik alkalmazás sem használ HTTP-t, és ha a protokoll nem biztonságos, nincs adatküldés.

Ettől függetlenül a társkereső appok továbbra is komoly adatvédelmi aggályokra adnak okot. Az alkalmazások zöme lehetővé teszi, hogy a felhasználók valamelyik közösségi oldalon (Instagram, Facebook, Spotify stb.) használt profiljukkal regisztráljanak fiókot. Ha a felhasználó ezt a lehetőséget választja, a

profilja automatikusan kitöltődik az adott közösségi oldalról származó adatokkal, például fotókkal és profilinformációkkal.

A felhasználókat emellett olyan információk megadására is megkérik, mint az, hogy hol dolgoznak, vagy hová járnak egyetemre. A fent említett adatok mindegyike megkönnyíti a randiapp használója közösségi médiás fiókjainak megtalálását, és az adott fiókok adatvédelmi beállításaitól függően a rengeteg egyéb személyes információhoz való hozzáférést.

Ráadásul egyes alkalmazások, mint például a Happn, a Her, a Bumble és a Tinder kötelezővé teszi a felhasználóknak a tartózkodási helyük megosztását is.

Más alkalmazások, mint

például a Mamba, szinte méterre pontosan megadják a felhasználók egymástól való távolságát.

A Happn alkalmazásnak olyan funkciója is van, amelynek segítségével a felhasználó láthatja, hogy hányszor és hol keresztezték egymás útját a „matchével”.

Az olyan adatokhoz való hozzáférés, mint a tartózkodási hely, munkahely, név, elérhetőség stb. kiszolgáltatottá teszi a felhasználót a kiberzaklatásnak vagy akár a fizikai zaklatásnak, továbbá

a doxolásnak is (amikor a korábban privát adatokat nyilvánossá teszik az áldozat megszégyenítése céljából vagy ártó szándékkal).

Sőt, a Mamba az egyetlen alkalmazás, amelyik ingyenesen teszi lehetővé a használói számára a fotóik elhomályosítását, a Pure pedig az egyetlen olyan, amelyik megtiltja, hogy a felhasználók képernyőfotót készítsenek a chatekről. Ezek a gyakorlatok lehetővé teszik a felhasználók beszélgetéseinek és fotóinak az engedélyük nélküli megosztását, akár zsarolás vagy doxolás céljából is.

Ugyanakkor számos alkalmazás fizetős verziókkal is előrukkolt már, amelyekben további választási lehetőségeket kínálnak – sokszor olyanokat, amelyek növelhetik a felhasználók biztonságát. A Tinder és a Bumble fizetős verziójában például manuálisan választhatjuk ki a tartózkodási helyünket egy régiót megadva. Mivel csak a régiót lehet kiválasztani, és nem egy konkrét távolságot, sokkal nehezebb meghatározni a felhasználó pontos helyét. Egyes alkalmazások – például a Happn – fizetett verziói „inkognitó módot” is felkínálnak a használóknak, akik ezzel elrejthetik a profiljukat azok elől, akiket nem húztak jobbra, valamint az idegenek elől.

A szakértők javasolják a társkereső appok biztonságos használatához:

• Ne osszon meg túlságosan sok személyes információt (vezetéknév, munkahely, barátokkal készült fotók, politikai nézetek stb.) a profiljában

• Ne kapcsoljon hozzá más közösségi médiás fiókokat a profiljához

• Ha lehet, manuálisan válassza ki a tartózkodási helyét

• Ha lehet, használjon kéttényezős hitelesítést

• Törölje vagy rejtse el a profilját, ha már nem használja az appot

• Használja a társkereső appokba beépített üzenetküldőket. Csak akkor javasolt más üzenetküldőkre áttérni, ha megbízik a matchében. Ha végül emellett dönt, úgy állítsa be a chatet, hogy a privát adatai titokban maradjanak.

• A készülékein használjon megbízható biztonsági megoldást, például a Kaspersky Security Cloudot. A szoftver segít az eszközökön zajló kártékony vagy gyanús tevékenységek észlelésében, illetve ellenőrzi a felkeresett weboldal URL-jének biztonságosságát.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!