Járvány

2020.11.06. 18:00

A zaklatók kihasználják, hogy több időt vannak a gyerekek képernyő előtt

Az elrendelt korlátozásokkal veszélyesen nő az internetes zaklatások száma az iskolások körében.

Forrás: Shutterstock

Az iskolai erőszak és zaklatás elleni első világnap alkalmából tartott videókonferencián az UNESCO emlékeztetett arra, hogy

átlagosan minden három diák közül egy szenvedett már el zaklatást.

Mindez a teljesítmény romlása mellett olyan következményekkel járt, mint az iskola elhagyása, fizikai, illetve mentális egészségi problémák, amelyek súlyos esetekben halálhoz is vezettek.

Az e-Enfance nevű francia szervezet egy, tavasszal Franciaországban a lezárások során elkészített tanulmány alapján közölte, hogy

mintegy 30 százalékkal megnőtt az internetes zaklatás nyomán tett panaszok száma.

A konferencián részt vettek többek között a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7-csoport oktatási miniszterei és Emmanuel Macron francia elnök felesége, Brigitte Macron is.

Jean-Michel Blanquer francia oktatási miniszter arról beszélt, hogy a zaklatás és a gyűlöletre való felbujtás a világhálón egyre gyakoribb. A miniszter elmondta: Franciaországban olyan technika kidolgozásán munkálkodnak, amely lehetővé teszi a felbújtók megtalálását.

Sajnálatos módon a korlátozások csak rontottak a helyzeten, mert a zaklatók jelenleg a neten tevékenykednek, és ebből fakadóan sokkal kevésbé büntethetők – mondta Brigitte Macron.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!