Világelső lehet

2021.08.25. 09:50

A Samsung a koronavírus elleni kutatásba is beszáll

A dél-koreai cég a következő három évben 240 ezermilliárd wonra (205 milliárd dollár) növelné befektetéseit chipgyártásába és a biotechnológiai ágazatba.

Forrás: Shutterstock

Ez hatalmas emelkedés az előző három évben végrehajtott 180 ezer milliárd won után – írta meg a The Wall Street Journal a vállalat közlése alapján. A lap szerint

a Samsung célja, hogy világelső legyen a chipgyártásban és hogy a koronavírus elleni védőoltás gyártásában is fontos szerepet játsszon.

Jelenlegi legnagyobb riválisa a chipgyártásban a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC), a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója. A tajvani cég a következő három évben mintegy 100 milliárd dollárt invesztál termelése bővítésébe.

A Samsung komoly konkurensévé válhat akár már a közeljövőben az amerikai Intel, amely ugyan szerényebb beruházási tervekkel rendelkezik, viszont vizsgálja annak a lehetőségét, hogy 30 milliárd dollárért felvásárolja a GlobalFoundries amerikai chipgyártót.

A Samsungtól sem áll távol az ágazati vállalatai felvásárlás gondolata, a múlt hónapban ismertetett negyedéves eredményei mellett jelezte, hogy legalább egy akvizíciót tervez. A Samsung ezen kívül egy 17 milliárd dolláros amerikai befektetést is fontolgat, a chipgyár építéséről azonban egyelőre nincs döntés.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!