2023.10.22. 06:00
A Netflix nyugdíjazta, a Vaterán meg egyre népszerűbb
Szeptember utolsó péntekén adta fel az utolsó filmlemezt az egyik ügyfelének az Egyesült Államokban eredetileg postán keresztül igénybe vehető DVD-kölcsönzőként indult Netflix.
Forrás: Shutterstock
Míg a streamingóriás végül leépítette szolgáltatását, egy 2019-es minimális csökkenést leszámítva a Vaterán 2016 óta újra emelkednek a DVD-filmek eladásai: 2023 első kilenc hónapjában már csaknem 44 ezer tranzakció (amely akár több filmre, vagy kollekcióra is vonatkozhat) valósult meg.
Dehogy csökkennek, nőnek az eladások
Mindez azt jelenti, hogy az idei év háromnegyede alatt már csaknem két és félszer annyi DVD-eladás volt a piactéren, mint a 2016-ban, és kilenc hónap alatt ötödével több Vaterán eladásra kínált DVD-lemez talált gazdára, mint tíz éve egy teljes esztendő alatt.
A DVD-filmek árai az utóbbi tíz évben nagyjából azonosak voltak a Vaterán, 1300 forint körüli átlagáron mentek el a lemezek, ami vélhetően a pandémia nyomán megnőtt kereslet miatt 200 forinttal emelkedett 2020-ban és 2021-ben. Tavaly újra a korábbi átlagár körüli összegért fogytak a lemezek, az idei év átlaga pedig 1200 forint alatti.
Nem a romantikus filmek a legkelendőbbek
Most a Vaterán kiadástól függően 300-2500 forintos áron kínálják eladásra a Netflixtől a legtöbb alkalommal DVD-n kikölcsönzött, A szív bajnokai című filmdrámát, amely Michael Oher amerikaifocista életét dolgozta fel. A piactér számai azt a sztereotípiát is egyértelműen cáfolják, amely szerint a DVD-filmeket szinte csak romantikus filmekre vágyó nők vásárolják, ez a műfaj ugyanis csak a tizedik legnépszerűbb a platformon az utóbbi három év eladásai alapján.
Inkább a vígjátékok, akciófilmek és drámák a kelendőbbek, de sokan vesznek meg teljes tévésorozat-kollekciókat, az utóbbi egy év legdrágábban eladott tétele például egy 159 990 forintért leütött Columbo-gyűjtemény volt. Tizenkét évvel ezelőtt egy felhasználó 190 ezer forintért vette meg a Star Trek 28 évados kollekcióját optikai lemezen.
Vagyont érő DVD-k, rétegtermék Blu-rayek
A mindenkori vaterás toplistát egy félmilliós tétel vezeti, amelynek vásárlója egy 1598 darabos, eredeti lemezeket tartalmazó filmgyűjtemény birtokosává vált két évvel ezelőtt. Egy joglejárat miatt extrém ritkának számító hazai kiadású A hó hatalma DVD is rekorder,
a dán-német-svéd akcióthrillert 299 981 forintért ütötték le a Vaterán 2020-ban.
A CD/DVD-lejátszók eladásai az utóbbi tíz évben folyamatosan csökkennek a Vaterán, bár az első pandémiás év ideiglenes növekedést hozott. Idén legfeljebb napi néhány ilyen eszköz talált gazdára, ami azt mutatja, hogy a legtöbb vásárló még mindig rendelkezik valamilyen DVD-lejátszásra alkalmas eszközzel
A sokkal jobb kép- és hangminőséget nyújtó Blu-ray lemezekből az utóbbi tíz évben nagyjából tizedannyi fogyott a Vaterán, mint a DVD-filmekből -- bár a napi féltucat körüli tranzakciószámot ez a formátum már 9 éve stabilan tartja. Ez idő alatt a 4 ezer forint körüli átlagos eladási ár 5-6 ezer forint közöttire emelkedett.
Digitália
- A molekuláris ujjlenyomat előre jelezheti a betegségeket?
- Az Európai Bizottság vizsgálódik a YouTube, a Snapchat és a TikTok háza táján
- Ismét a Huaweié a legjobb okosóra az EISA szerint
- Ahogy egymást, úgy a robotokat is szavak nélkül érthetjük
- Szabad mindent megtennünk, amit képesek vagyunk megtenni?