Digitália

2023.05.12. 06:00

Most az IT-ban (szinte) minden a mesterséges intelligenciáról szól

140 alkalommal hangzott el a Google éves fejlesztői konferenciáján, hogy „mesterséges intelligencia”.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ociacia

Elvileg ugyan más is történt, a Google mellékesen bemutatott két új Pixel okostelefont és egy megújult Pixel tabletet, amelyet intelligens otthoni központnak szánnak, de a hardveres bejelentéseken kívül szinte csak a mesterséges intelligenciáról volt szó – elvégre 2023 van.

A CNET megszámolta: az „AI” kifejezés több mint 140-szer került szóba a nagyjából kétórás prezentáció során. A Google tudatta a világgal, némi tétovázás után ők is megtalálták, hogy mire figyel a világ legalább fél éve.

Pillanatnyilag a keresőóriás elég rosszul áll ebben a játszmában. Mesterséges intelligencia keresőjük, a Bard első bemutatkozásakor leégett a nyilvánosság előtt, mert már a reklámja ténybeli hibákat tartalmazott, és ezzel a botlásával milliárdokat törölt le a cég részvényárfolyamáról.

Amikor a ChatGPT nyilvánosságra került, a Google vezetése vörös jelzést adott ki, mert veszélybe került első számú üzletága, a keresőbiznisz. Hatalmas árnyékot vet a Google-ra, hogy a ChatGPT mögött álló vállalat szorosan együttműködik a Microsofttal, a Google egyik fő riválisával. A Microsoft pedig rendületlenül viszi be a mesterséges intelligencia alapú funkciókat a Bingbe, a saját keresőmotorjába. 

Zoubin Ghahramani, a Google MI-laborja, a Google Brain vezetője bemutatta a következő generációs mesterséges intelligencia rendszerüket, amely „jó a matematikában, a kódolásban, az érvelésben, a többnyelvű fordításban és a természetes nyelv generálásában”. De a Google mesterséges intelligenciája még mindig nem érhető el, miközben a ChatGPT-vel már régen lehet például magyarul is beszélgetni.

A ChatGPT elindítása óta a mesterséges intelligencia világszerte hatalmas hullámokat gerjesztett, a közvélemény rádöbbent, hogy sci-fibe illő tempóban fejlődik a technológia. A high-tech cégek, mint például a Google anyavállalata, az Alphabet, a Microsoft és a Meta, teljes erővel beszálltak a versenybe. Ahogy a Statista alábbi táblázata is szemlélteti, az Alphabet, a Meta és a Microsoft sokkal jobban érintett a mesterséges intelligencia őrületében, mint az Amazon és az Apple.

Infographic: Tech Giants Were All About AI This Earnings Season | Statista

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!