Fényes kilátások

2022.06.07. 18:05

Még nem az öröklétet, csak a hosszú életet célozza a szaúdi királyság

Akinek több pénze van, mint amennyivel tud mit kezdeni, előbb-utóbb célul tűzi az öregedés legyőzését. A Google alapítója, Larry Page megpróbálta. Jeff Bezos is megpróbálta. Larry Ellison és Peter Thiel technológiai milliárdosok szintén megpróbálták.

Most a Szaúd-Arábiai Királyság, amelynek annyi pénze van, mint a felsoroltaknak összesen, megpróbálkozik vele: évi 1 milliárd dollárt akarnak elkölteni az öregedést lassító kezelésekre. Az olajkirályság attól tart, hogy lakossága gyorsuló ütemben öregszik, és 

reméli, hogy az öregedés gyógyítható, csak megfelelő gyógyszerek kellenek hozzá. Elsőként a metformin nevű cukorbetegség elleni gyógyszert vizsgálják.

A szaúdi királyi család nonprofit szervezetet hozott létre a célra Hevolution Foundation néven, hogy az olajvagyonból évente akár 1 milliárd dollárt is elköltsön arra, hogy miként lehetne meghosszabbítani az emberek egészségben eltöltött éveinek számát.

Az alapot Mehmood Khan, a Mayo Clinic korábbi endokrinológusa és a PepsiCo (nem elírás!) egykori vezető tudósa irányítja, akit 2020-ban szerződtettek a vezérigazgatói posztra. „Célunk az egészséges élettartam meghosszabbítása” – mondta Khan egy interjúban. „Nincs ennél nagyobb orvosi probléma a bolygón.”

Tudósok körében népszerű elképzelés szerint, ha lassítani tudjuk a szervezet öregedési folyamatát, akkor késleltethetjük több betegség kialakulását, és meghosszabbíthatjuk az egészséges éveket. Khan szerint az alapítvány nem csak az öregedés okainak feltárására irányuló tudományos alapkutatásokra fog támogatást nyújtani, hanem gyógyszeres vizsgálatokat is támogatni fog – beleértve „olyan kezelések kipróbálását, amelyek szabadalma lejárt, vagy amelyeket soha nem hoztak forgalomba”.

Az évi 1 milliárd dollár csinos összeg, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az amerikai Nemzeti Öregedési Intézetnek az öregedés biológiájának kutatására 325 millió dollár jut – figyelmeztet az MIT Technology Review.

A Hevolution állítólag már előzetes megállapodást kötött a metformin nevű, cukorbetegség elleni gyógyszer több ezer idős emberen történő tesztelésének finanszírozásáról.

A TAME (Targeting Aging with Metformin, azaz „Célzott öregedés metforminnal”) néven ismert kísérletről úgy beszéltek, mint a téma első nagyszabású tesztjéről, de a vizsgálat évek óta tolódik-húzódik – anélkül, hogy bárki is fizetne érte.

Nir Barzilai, a New York-i Albert Einstein School of Medicine kutatója, a TAME-kísérlet ötletgazdája idén áprilisban Londonban elmondta, hogy a Hevolution vállalta a költségek egyharmadának finanszírozását.

Ez az úgynevezett „geroscience hypothesis” (gerotudományos hipotézis) jóváhagyását jelentené – azt a még mindig nem bizonyított elképzelést, hogy egyes gyógyszerek a sejtekben zajló alapvető öregedési folyamatok megváltoztatásával számos betegség, köztük a rák és az Alzheimer-kór kialakulását késleltethetik.

A „gerotudomány” kifejezést Felipe Sierra, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet öregedésbiológiai részlegének korábbi vezetője tette népszerűvé, akit nemrégiben a Hevolution tudományos vezetőjeként alkalmaztak. Sierra, akit az MIT Technology Review e-mailben ért el, nem kívánt nyilatkozni, de korábban a gerotudományként definiálta azt a megfigyelést, hogy „az öregedés messze, de tényleg messze az összes krónikus betegség legfőbb kockázati tényezője”.

Miért vág ebbe a projektbe a szaúdi királyság?

A szaúdi kormányt részben talán az a meggyőződés motiválhatja, hogy az öregedéssel járó betegségek konkrétan veszélyeztetik az ország jövőjét. A Hevolution által készített és az MIT Technology Review által megtekintett anyagok szerint bizonyíték van arra, hogy az Öböl-államokban élő emberek „biológiailag gyorsabban öregednek, mint kronológiailag”.

Főként a túlságosan is bőséges étrend és a kevés mozgás okozta jóléti betegségek sújtják az országot. Bár Szaúd-Arábia lakossága viszonylag fiatal, az átlagéletkor 31 év körül van, az elhízás és a cukorbetegség egyre nagyobb arányban fordul elő. A Saudi Medical Journal című szaúdi orvosi folyóiratban 2019-ben megjelent tanulmányban a szaúdi közegészségügyi tisztviselők szerint „sürgősen létre kell hozni megelőzési és ellenőrzési programokat”.

A Hevolutiont 2018 decemberében alapították királyi utasításra, elnöke nem más, mint Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös és tényleges uralkodó. Az igazgatótanács tagja még Jevgenyij Lebegyev orosz-brit üzletember, Ron Burkle amerikai milliárdos és Andrew Liveris, a Dow Chemical korábbi vezérigazgatója.

Másrészt a projekt részben azért létezhet, hogy Szaúd-Arábia és bin Szalmán hírnevét öregbítse. A trónörökös a Washington Post újságírójának emlékezetesen brutális meggyilkoltatása miatt került reflektorfénybe 2018 októberében.

A szaúdi koronaherceg miatt az amerikai kutatószervezeteknek erősen mérlegelniük kell, hogy elfogadják-e a Hevolutiont forrásnak. A pénzt valószínűleg egy amerikai nonprofit szervezeten keresztül juttatja majd el hozzájuk Khan csapata.

Peter Diamandis, az X Prize Foundation elnöke vizsgálja, hogy a Hevolution szponzoruk lehet-e. Egy másik csoport már úgy döntött, hogy a szaúdi pénz elfogadása nem jelentene problémát az American Federation for Aging Research (Amerikai Szövetség az Öregedéskutatásért) szervezetének, amelyik évek óta próbál 55 millió dollárt összegyűjteni a TAME-kísérlet megvalósítására.

„Az igazgatótanács úgy találta, sok olyan intézmény van az Egyesült Államokban, amely pénzt fogad el a szaúdiaktól, és mi is megtehetnénk. Ez a lényeg” – mondja Stephanie Lederman, a szövetség ügyvezető igazgatója.

Cukorbetegség elleni gyógyszer

Nyolc évvel ezelőtt Barzilai azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy igyekezett meggyőzni az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalt, hogy engedélyezze az első ilyen jellegű vizsgálatot. Mivel magát az öregedést nem könnyű mérni, és a szabályozó hatóságok nem tekintik betegségnek, a TAME-kísérlet célja leginkább az, hogy kiderüljön, a metformin szedése késlelteti-e az életkorral összefüggő betegségek kialakulását.

A kutatók reményeik szerint 3500 hatvanöt év feletti embert vesznek nyilvántartásba 16 amerikai központban, majd öt vagy hat év elteltével megállapítják, hogy kevesebb szívbetegség, demencia és rákos megbetegedés fordul-e elő náluk, mint azoknál, akik nem szedték a gyógyszert.

A metformin régi gyógyszer, de az izgalmas lehet, mert egy brit orvosi nyilvántartásokon végzett nagyszabású vizsgálat kimutatta, hogy a szedését alkalmazó cukorbetegek a vártnál tovább éltek – még az egészséges embereknél is tovább.

A lehetséges általános célú öregedésgátló vegyületek közé tartozik még a rapamicin, egy immunszupresszor, amelyről kimutatták, hogy meghosszabbítja a laboratóriumi egerek élettartamát, és amelyet házi kutyákon is teszteltek. Eddig azonban egyetlen gyógyszerről sem bizonyosodott be, hogy embereken késlelteti az öregedést, és néhány korábbi kísérlet sem hozott eredményt. 2019-ben a rapamycin egy változatának humán tesztjei megbuktak, miután a gyógyszer nem tudta növelni az idős emberek légúti fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét.

Senki sem tudja, hogy a metformin működni fog majd, vagy sem. De még ha nem is, a kísérlet már önmagában utat nyithat a más humán gerontológiai gyógyszereknek. Lederman arra számít, hogy a kísérlet végre elindulhat, ha a szaúdi pénz megérkezik.

Borítóképünkön Abdulaziz Szalmán Abdulaziz szaúdi király (jobbra) Mohammed bin Szalmán koronaherceg kíséretében távozik a fővárosban, Rijádban található szakkórházból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!