Travel Insights

2021.07.08. 06:00

Itt megnézhetjük, melyek az éppen legnépszerűbb magyar úti célok

Bemutatta a Google az új, ingyenes Travel Insights programját.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ennek az eszköznek a segítségével a hazai turisztikai iparág és az annak részeként tevékenykedő számos kis- és középvállalkozás

egyszerűen nyomon követheti a turizmus aktuális trendjeit, valamint előre tervezhet ebben a szinte kiszámíthatatlan időszakban.

Nap mint nap emberek milliói használják a Google-t utazással kapcsolatos információk keresésére. Ezek a keresések segítenek összekapcsolni a vállalkozásokat és ügyfeleiket, egyben pedig megmutatják az emberek lelkesedését is, amikor utazási és nyaralási terveikről van szó. Az utóbbi időszak Google keresései egyértelműek:

az emberek szeretnének utazni, mindaddig, amíg azt biztonságosan tehetik meg.

Az idegenforgalom tervezéséhez korábban hagyományosan a megelőző évek adatait használták. Csakhogy a pandémia előtti szezonok alapján nem becsülhető meg, hogy az emberek most hova akarnak utazni, és mi lesz az „új normális”, amelyben az idegenforgalmi vállalkozásoknak működniük kell.

A Google ezért elindította valós idejű adatokat szolgáltató, Travel Insights nevű oldalát, amely segítséget nyújt a turisztikai ágazatnak jobban megismerni a keresletet, valamint megalapozott döntéseket hozni.

A Travel Insights megmutatja, hogy mely desztinációk iránt érdeklődnek a Google felhasználói külföldön, illetve belföldön.

Magyarország esetében például látható, hogy az elmúlt egy hónapban (2021. június) a legtöbben budapesti szállásokat kerestek. A keresések számában a legnagyobb növekedést, 75 százalék felettit, többek között Miskolc, Siófok és Balatonfüred települések érték el.

Külföldről a legtöbben Németországból érdeklődnek Magyarország iránt.

Kiderül az is, hogy a magyarok az elmúlt egy hónapban mely turisztikai célpontok iránt érdeklődtek leginkább. Ezek közül

az első öt helyen, népszerűségi sorrend szerint Horvátország, Törökország, Görögország, Olaszország és Egyiptom szerepel.

A városok közül legtöbben a törökországi Side-ra, az Egyiptomban található Gurdakára és Luxorra, illetve a horvátországi Rovinjra és Porečra kerestek rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!