Újabb magyar big-tech eljárás

2021.06.08. 10:17

A Versenyhivatal vizsgálja, hogy a Google visszaélt-e az erőfölényével

A GVH eljárást indított a Google-lel szemben annak vizsgálatára, hogy a keresőjében dalcímekre megjelenő ún. dalszövegkártya alkalmazásával versenyjogot sértő módon előnyben részesíti-e saját szolgáltatását.

Forrás: Shutterstock

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Google-lel szemben, az általa alkalmazott ún. dalszövegkártya szolgáltatással kapcsolatban. A nemzeti versenyhatóság azt vizsgálja, hogy a kaliforniai központú cég

jogsértő módon befolyásolja-e a dalszöveg közzétételével foglalkozó piaci szereplők közötti versenyt azzal, hogy a keresőmotorjának használatakor (dalok, dalszövegek keresése során) az organikus keresési találatok – így az ezzel foglalkozó honlapok linkjei – előtt saját dalszöveg-megjelenítési szolgáltatását helyezi el.

Az ún. dalszövegkártya ugyanis – különösen mobiltelefonok esetén – alkalmas arra, hogy kitakarja a keresőmotor által sorrendbe állított további találatokat, emellett a Google saját szolgáltatását (YouTube) is népszerűsíti.

A versenyhatóság különös figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások magatartásainak vizsgálatára. A GVH 2019 végén jelentős, 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Facebookra, továbbá 2018 nyarán kötelezettségek teljesítését írta elő a Google számára. A Versenyhivatal emellett jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában