Kik lesznek a nyertesek?

2021.06.28. 18:00

A kínai elektromosjármű-gyártás még gyorsabb növekedés előtt áll

A Covid-járvány kitörése előtt optimista hangulat lengte körül az elektromos járművek elterjedését. Számos jelentős ország kormánya stratégiai céllá emelte a zöld politikát és a környezetvédelmi beruházásokat.

Forrás: Shutterstock

Bár a reflektorfény főleg az Egyesült Államok és Európa éghajlat-politikájára irányult, Kína is síkra szállt a dekarbonizáció mellett. Tekintve, hogy az elektromos járművekbe szánt akkumulátorok ára a vártnál gyorsabb ütemben csökken, a kínai elektromosjármű-ipar még a jelenlegi előrejelzéseknél is gyorsabb ütemben fejlődhet tovább. A Fidelity szakértői szerint a fejlődés hosszú és ígéretes lesz, az eredményéből nem mindenki fog egyenlő arányban részesedni. A folyamat fő

nyertesei várhatóan az értéklánc felső szakaszán álló, kedvezőbb versenyhelyzetben lévő vállalatok lesznek.

Irány a karbonmentesítés

A világ főbb piacain egyre komolyabb ösztönzőket vezetnek be a dekarbonizáció és az elektromos járművek használatának népszerűsítése érdekében. Európában gyors ütemben halad a Green Deal, melynek célja, hogy a régió 2050-re karbonsemlegessé váljon. A terv egyik kulcseleme a fenntartható mobilitás, konkrétabban az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek elterjedését segítő elektromos töltőállomások telepítése.

Az USA-ban Joe Biden elnök 2035-re a 2005-ös szint felére tervezi visszaszorítani a karbonkibocsátást; az áruszállítás által okozott környezetszennyezést a kipufogógázok csökkentésével és a töltő-infrastruktúra fejlesztésével próbálja enyhíteni. Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, hogy országa 2060-ra tervezi elérni a karbonsemlegesség állapotát, és hogy 2035-re már csak „környezetbarát” autókat fognak árulni. E fejlemények fényében a szakértők úgy látják, az elektromos járművek elterjedése gyorsabb lesz, mint akár csak egy évvel ezelőtt gondolták volna.

Kínában a villanyhajtású járművek aránya 2030-ra meghaladhatja a 40%ot.

Kedvező a dekarbonizáció és az alacsonyabb akkumulátor-ár

A koronavírus-járvány kitörése után a kormányzati támogatásoknak köszönhetően felpörgött az elektromos járművek értékesítése: az Egyesült Királyságban 3,2 milliárd dollárnak megfelelő összeget költöttek a töltőhálózat fejlesztésére, elektromos járművek fejlesztésére és gyártására, Németországban pedig 5 milliárd dollárt fordítottak a járvány átvészelésére és az elektromos autók értékesítésének támogatására.

Fontos körülmény még, hogy az elektromos járművek egyik legdrágább alkatrészének, az akkumulátornak az ára 2019-2020-ban a vártnál gyorsabb ütemben csökkent. A BNEF felmérése szerint 2020-ban az árak 13%-kal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Ez annak volt köszönhető, hogy nőtt az elektromos autók értékesítési volumene és egyre hatékonyabb technológiai megoldások láttak napvilágot.

A támogatások és a csökkenő akkumulátor-árak kettős hatása komoly hátszelet biztosított a kínai elektromosjármű-gyártásnak. Mindennek következtében megélénkült az ágazat iránti tőkepiaci érdeklődés is, több új szereplő is színre lépett, és élesebbé vált a verseny is. A Fidelity arra számít, hogy mindez segít tovább csökkenteni az ellátási láncon belüli költségeket, és még vonzóbbá teszi az elektromos járműveket a fogyasztók szemében.

Ugyanakkor nem minden érintett fog egyenlő mértékben részesülni a folyamat hasznából. Az elektromos járművek piacán egyre kiélezettebbé váló konkurenciaharc miatt csökkenhet a tőkearányos megtérülés, és egyes vállalatok befektetői veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni.

Nem minden elektromosjármű-gyártó jár majd jól

Az elektromos járművek ellátási láncának részeként működő vállalatok közül a kompetitív előnyökkel rendelkezőknek van nagyobb esélyük a tartós sikerre. A magasabb piacra lépési küszöbbel, technológiai vezető szereppel vagy költségelőnnyel rendelkező ágazatokban jobban meg tudják védeni piaci részesedésüket és árréseiket.

Az értéklánc felső szakaszán elhelyezkedő cégek, főleg a piacvezető akkumulátorgyártók, mint a kínai Contemporary Amperex Technology és a koreai LG Chem látványosan profitálhatnak a skálázhatóságból, az alkalmazott technológiából és a piacvezető pozíciójából. A kínai Wuxi Lead Intelligent Equipment az akkumulátorgyártók által használt berendezéseket szállít, nagyon komoly technológiai tapasztalattal és az ügyfeleivel kialakított hatékony munkakapcsolattal rendelkezik.

Ugyanakkor a közvetlen piaci kitettséggel rendelkező, de kevés kompetitív előnyt felmutatni képes cégekre komoly fenyegetést jelenthetnek az új piaci belépők.

A NIO-t a sajtóban gyakran emlegetik a „kínai Tesla”-ként,

de nincs birtokában a nagy amerikai gyártóéhoz hasonló technológiai tudásnak és méretezhetőségnek, így fennáll az esélye, hogy továbbra is csak rétegszereplő marad. A Li Auto fosszilis üzemanyagot felhasználó hatótáv-növelő technológiát használ, mely menet közben tölti a jármű akkumulátorát, de ezt a technológiát komoly zavarba hozhatja, ha az akkumulátoros hajtású járművek és a töltési infrastruktúra a vártnál gyorsabb ütemben fejlődnek.

Hosszú és ígéretes fejlődés

Az elektromos hajtásra az intelligens és az önvezető járművek elterjedéséhez is szükség van: a belső égésű motorral szerelt járművek többségében használt 12 voltos akkumulátorok kapacitása nem elegendő az önvezető járművekben használt számítástechnika és érzékelők táplálásához, ezért a hibrid és tisztán elektromos személyautókban és tehergépkocsikban használt, magasabb feszültségű elektromos rendszer a valóban önvezető járművek elterjedésének is előfeltétele.

Az elektromos járművek piacvezetővé válnak majd. A kínai személygépjármű-piacon az elektromos modellek penetrációja jelenleg 6% alatt van, így jelentős hosszú távú növekedési potenciál áll még az ágazat előtt.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!