Amerikai Bíróság

2021.05.26. 17:30

A Xiaomi nem a „Kommunista Kínai Hadsereg Vállalata”

Még év elején kilenc olyan kínai cég került fel az amerikai védelmi minisztérium szankciós listájára, amely a Pentagon szerint üzleti kapcsolatban áll a kínai hadsereggel, köztük a repülőgépgyártó Comac és az okoseszközgyártó Xiaomi.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ezeket a kínai cégeket Washington beruházási tilalommal sújtja, vagyis amerikaiak nem vásárolhatnak bennük részesedést, akiknek pedig már van, idén november 11-éig meg kell válniuk részvényeiktől.

A Xiaomi akkor

rögtön reagált a szankciókra, közölte, hogy nem tulajdonosa a hadsereg,

és semmilyen módon nem is befolyásolja a cég működését, s egyúttal világossá tették, hogy bíróságon támadják meg a hamis vádakat.

Ma a Xiaomi örömmel tudatta, hogy az egyesült államokbeli Washington D.C. Kerületi Bírósága a 2021. május 25-én, délután 4 óra 9 perckor kiadott, eredetiben itt olvasható végzésében semmissé nyilvánította az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának azon korábbi minősítését, amely szerint a vállalat a „Kommunista Kínai Hadsereg Vállalata”.

A minősítés semmissé nyilvánításával a bíróság feloldotta azokat a korlátozásokat is, amelyek az Egyesült Államok állampolgárait eddig megakadályozták abban, hogy a Vállalat kötvényeit megvásárolják vagy birtokolják.

A Xiaomi közleményében kiemelte, hogy

hálás a világ bármely országában élő felhasználóinak, partnereinek, munkavállalóinak és minden részvényesének azért, hogy bíztak benne és támogatták az elmúlt időszakban.

A vállalat ismételten megerősíti, hogy egy nyitott, átláthatóan működő, nyilvánosan működő tőzsdei részvénytársaság, amely teljesen független mind működése, mind vezetése tekintetében.

Közleményükben rögzítik, hogy továbbra is elkötelezettek a technológiai innováció mellett és a jövőben is arra törekednek, hogy felhasználóit és lehetőleg a Föld minden lakóját megbízhatóan működő, kiváló minőségű és megfizethető árú elektronikai termékekkel és szolgáltatásokkal lássák el, így járulva hozzá az életminőség emelkedéséhez az egész világon.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!