Ország-világ

2020.12.23. 18:46

Élen járunk a vakcinaútlevél fejlesztésében

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT) együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.

– Azt érzékeljük, hogy a világban egyre nagyobb igény van arra, hogy az állampolgárok igazolni tudják a koronavírus-védettségüket annak érdekében, hogy nagyobb biztonsággal mozoghassanak szabadon, illetve olyan környezetben is igénybe tudjanak venni szolgáltatásokat, ahol sok ember megfordul, vagyis ahol fokozottan fennáll a veszélye egy esetleges fertőzésnek – mondta el a Magyar Nemzetnek Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság ágazati és intézményi informatikáért felelős főigazgató-helyettese. Hozzátette, ilyen szolgáltatás például a fodrász, a színház, bármilyen rendezvény, vagy akár egy repülőút.

Ezekre a világszerte felmerülő igényekre reagálva az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok okostelefonjuk segítségével az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.

Az alkalmazás két mobilapplikációból áll, az egyik maga a Covid-útlevél, a másik pedig az ellenőrző alkalmazás, amellyel igazolhatóvá válik adott állampolgár Covid-védettsége az elmúlt 14 napban végzett koronavírus-tesztek eredménye, valamint a kapott védőoltások alapján – fejtette ki Szabó Bálint.

Az applikáció egyébként azokat az adatokat tartalmazza, amelyek egyébként is ott vannak az EESZT rendszerében, a program azonban a részletes betegadatokat természetesen nem jeleníti meg .

A lap megtudta, nemcsak az alkalmazás miatt járunk előrébb a többi országnál, de már maga a központi informatikai egészségügyi rendszerünk is egyedülálló, ahol minden egészségügyi és koronavírussal kapcsolatos fontos információ megtalálható.

A vakcinaútlevél ötletével párhuzamosan megjelent szkeptikus hangokra reagálva Szabó Bálint elmondta, azzal, hogy a vírus előtti világhoz való visszatérés igénye megjelent nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, ezzel mindenkinek számolni kell. Mint mondta, megnyugtató módon kell kezelni ezt az állapotot egészen addig, amíg a nyájimmunitás ki nem alakul a koronavírus-fertőzés kapcsán is.

– Nekünk most megvan az az esélyünk, hogy újra megnyíljanak a lehetőségek azok számára, akik már átestek ezen a fertőzésen, vagy tudják igazolni védettségüket. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb mindenki védett lesz a vírussal szemben, mi pusztán a technika adta lehetőségeket adjuk meg azoknak, akik már átestek a betegségen – tette hozzá a főigazgató-helyettes.

Az alkalmazásrendszer már elkészült, és amint átesett a megfelelő vizsgálatokon, minden magyar állampolgár számára elérhetővé válik.

Hogyan működik az alkalmazás?

Az alkalmazás – adatvédelmi szempontból megfelelő módon – azonosítja az állampolgárt (például az összerendelési nyilvántartásban szereplő adataival, a TAJ azonosító számával, de szükség esetén az adatbiztonság a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatásaival tovább fokozható). Ha megtörtént az azonosítás, az alkalmazás az elmúlt időszakban detektált fertőzéssel kapcsolatos információkból, az elvégzett koronavírus-tesztek eredményeiből, valamint a kapott védőoltások alapján kiadja a Covid elleni védettségről szóló igazolást. Ezután az eredmények egyszerűen olvasható módon és egy biztonságos (hiteles aláírást és időpecsétet tartalmazó) QR-kódban összegezve is megjelennek, hogy az ellenőrzést kérő személy ellenőrizhesse az információk hitelességét. A Covid-útlevél használható lakossági vagy külföldi felhasználás esetén is, hogy a szolgáltatásokat végzők (például fodrászok, reptéri check-in személyzet, mozijegyet ellenőrző személyzet stb.) a QR-kód beolvasásával egyszerű visszajelzést kapjanak a Covid-útlevélbirtokos koronavírus-védettségéről.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!