CEOI 2020

2020.07.27. 12:30

Indul a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Nagykanizsán

Augusztus 23. és 29. között a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Karának rendezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a régió legjobb diákjai mérik össze programozási ismereteiket.

Forrás: Shutterstock

A CEOI régiónk legfontosabb informatikai tanulmányi versenye, amelyet 1994 óta rendeznek meg azzal a céllal, hogy fokozza a diákok érdeklődését az informatika és infokommunikációs technológiák iránt. Az idei diákolimpiára tizenhárom országból – Ausztria, Németország, Lengyelország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Románia, Svájc, Olaszország, Litvánia, Hollandia, Magyarország – érkeznek négyfős, húszévesnél fiatalabb, kimagasló programozási ismeretekkel rendelkező középiskolás diákokból álló csapatok.

Mivel 2020-ban a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium ad otthont a diákolimpiának, két csapat indítására is jogosult Magyarország.

Magyarországot a CEOI-n nyolc fiú képviseli az idén:

• Horcsin Bálint, a budapesti Németh László Gimnázium 11-edikes diákja

• Varga Péter, az Óbudai Árpád Gimnázium 11-edikes diákja

• Németh Márton Tamás, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 9-edikes diákja

• Bukva Dávid Bertalan, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 11-edikes diákja

• Székely Milán, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 9-edikes diákja

• Tóth Gellért, az Óbudai Árpád Gimnázium 11-edikes diákja

• Szente Péter, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 12-edikes diákja

• Szabó Kornél György, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 11-edikes diákja

Egy hetes ittlétük alatt az informatikai diákolimpikonok versenyprogramjuk mellett felfedezik majd Nagykanizsát és a környék nevezetességeit. A tervek szerint a sofőr nélküli járművek számára épített zalaegerszegi tesztpályán tartanak számukra bemutatót és meglátogatják a keszthelyi Festetics-kastélyt is.

A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia az IOI, vagyis az UNESCO által is támogatott Nemzetközi Informatikai Diákolimpia előversenyének tekinthető, a CEOI-n való részvétel fontos mérföldkövet jelent a világméretű versenyre való felkészülésben.

Magyarország a CEOI egyik alapító tagja és többször adott már otthont a versenynek: 1995-ben Szegeden, 2001-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Sárospatakon, 2012-ben pedig Tatán mérték össze tudásukat a régió országainak kimagasló versenyprogramozási ismeretekkel bíró középiskolásai. A magyar diákok hagyományosan jól szerepelnek a CEOI-n: az elmúlt huszonöt évben összesen ötvenhat érmet gyűjtöttek. A tavalyi versenyről diákjaink egy arany és három bronzéremmel térhettek haza. A verseny történetében 2019-ben szerzett először magyar diák abszolút első helyet: ő volt a legjobb az aranyérmesek között is.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!