Járvány

2020.05.11. 06:00

Mindenki szereti a Bolerót, de Zoom-módra, ilyen szépen még nem látta

Lejátszották és eltáncolták a fiatal művészek egyenként és mégis egyszerre: kár lenne kihagyni a megtekintését. Kapcsoljuk be a hangot!

Forrás: Juilliard

A Manhattanben működő Juilliard School a világ egyik legnevesebb zenész- és színészképző intézménye. Az egyszerűen Juilliardként emlegett iskolában mintegy hétszáz zene-, tánc- és színjátszásszakos hallgató tanul.

Mint a többi iskola, a Juilliard is bezárt a járvány miatt. De vezetője, Damian Woetzel megkérdezte, hogy „Mit tehetünk együtt még akkor is, ha magányosan kell élnünk?”

És egy csapatnyi tánc-, dráma- és zeneszakos hallgató – néhány olyan öregdiákkal, mint Yo-Yo Ma, Laura Linney, Patti LuPone és Itzhak Perlman – elkészítették ezt az izgalmas előadást.

A saját otthonukból, egyidejűleg, de külön-külön zenélve és táncolva Ravel Boleróját szoftveres segítséggel. Megérdemli az időt a produkció megtekintése:

És ezúttal a közönség sem zavarta meg az előadást köhögéssel, zörgéssel.

A Boleró webes változata egy online puzzle lett, ami külsősök és az iskola művészeti és nem utolsósorban technikai támogatásával jött létre: legtöbb alkotóelemét egyszerre próbálták, játszották és rögzítették.

Nem Ravel műve az egyetlen.

Számos értékes művészeti projekt és kezdeményezés került át a furcsán megváltozott valóságból az online térbe: a Juilliard közösségi médiafiókjai tele vannak a hallgatók és oktatók által megvalósított kreatív együttműködések izgalmas példáival.

Az egymástól távol lévő és mégis együtt táncoló-zenélő művészek Bolerója részben narratíva, részben kollázs – írják. De leginkább talán egy pillanatfelvétel a teremtő kapcsolat lehetőségeiről egy bizonytalan világban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!