Nem olyan olcsó, nem olyan drága

2020.03.06. 09:45

Áprilisban jön a „zászlóshajó-gyilkos” mobil új változata

A szakmai kiszivárogtatások szerint már nem kell sokat várni a prémiumkategóriát alacsonyabb áron nyújtó telefon megjelenésére.

Forrás: Shutterstock

A OnePlus kínai gyártót korábban „zászlóshajó-gyilkosként” emlegették, mivel pár kisebb kompromisszumért cserébe féláron adta azt, amit a nagy gyártók – teljesítményben még többet is. Ezek az idők azonban elmúltak, a jelző elkopott, mert

a OnePlus immáron közel azon az áron kínálja készülékeit, mint a legnagyobbak,

bár rajongói köre még mindig megtalálja a készülék előnyeit.

Hogy mennyire változott a OnePlus gyakorlata, azt példázza, hogy a most landoló 8-as sorozatból a fáma szerint már három változat fog készülni: az olcsó gyártó kiad egy „mégolcsóbb” verziót – ez lesz a OnePlus Lite. A OnePlus 8-as mellett érkezik majd a 8 Pro is, utóbbiakba Snapdragon 865-ös chip kerül.

Fotó: @OnLeaks @91Mobiles

Mint az Android Authority írja, a képen látható készülék áprilisban várható.

A 8-as képességeiről a gyártó már szokás szerint sok mindent megszellőztetett: állítólag a korábbi tiltakozásaik ellenére a felhasználók által várt vezeték nélküli töltést is megkapja végre a mobil.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!