Mesterséges intelligenciával

2020.03.21. 06:00

A számítógépes grafika úttörői kapták a Turing-díjat

Patrick Hanrahan és Edwin Catmull a háromdimenziós grafika mozifilmekben és videójátékokban történő használatához való hozzájárulásáért nyerte el.

Forrás: Shutterstock

Edwin Catmull a legendás filmesnek, George Lucasnak dolgozva került a Pixar számítástechnikai részegének élére. Hanrahan egyike volt a Catmull keze alá dolgozó szakembereknek. Együtt dolgoztak ki olyan technikákat, amelyek például a Toy Story mozgásait sokkal életszerűbbé tették.

Hanrahan később elhagyta a Pixart, még a film mozikba kerülése előtt. Catmull a Pixar elnöke volt, több mint három évtizeden át dolgozott a cégnek.

Mitől tűnik a bőr bőrnek? Mitől tűnik a fa fának?

Meg kell érteni az anyagok szerkezetét és azt, ahogyan a fény kölcsönhatásba lép velük – mondta Hanrahan. Csak ezután lehet megérteni az ívelt felszínek – mint amilyen a kezünk, az orrunk – fizikáját, a fénnyel való kölcsönhatását és azt, hogyan áll össze mindez filmmé – tette hozzá.

Hanrahan RenderMan nevű szoftvere segítségével készült a Toy Story 1995-ben, majd egy sor Pixar-film, például a Fel!, a Szörny Rt., a Némó nyomában és a Wall-E. Szintén ez adta az alapját az olyan élőszereplős filmek speciális effektjeinek, mint a Titanic és A gyűrűk ura.

A díjat odaítélő ACM (The Association for Computing Machinery), a világ egyik legrangosabb és egyben legnagyobb informatikai társasága szerint a vizuális effektekért Oscar-díjat kapó utolsó 47 film szinte mindegyikében alkalmazták a RenderMAn szoftvert. A technológia a mesterséges intelligencia területének fejlesztéseihez is hozzájárult.

A Turing-díj

Alan Turingról, a Turing-gép megalkotójáról kapta a nevét. Az a személy kaphatja meg, aki kiemelkedően hozzájárul a számítástechnika tudományának fejlődéséhez. A díjjal 250 000 amerikai dollár összegű pénzjutalom jár, amelynek anyagi fedezetét az Intel és a Google cég biztosítja.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!