önjáró lett

2019.12.14. 14:38

Megtanult telefonálni a Windows 10

Csak androidos mobilokon keresztül működik a funkció.

Néhány hónapnyi tesztelés után a Microsoft általánosan elérhetővé tette a Csatolt telefon (My Phone) alkalmazásának legújabb funkcióját, amely segítségével a felhasználók a Windows 10-es számítógépeiken fogadhatják a bejövő telefonhívásokat, és persze kimenő telefonhívásokat indíthatnak. Hívás indítása esetén mind a telefonszámok klasszikus beírására, mind a telefonkönyv böngészésére lehetőség nyílik – írja az Origo.

Papírforma szerint a hívási funkció minden legalább Android 7.0 rendszerű okostelefonnal kompatibilis, azonban a működéséhez nem elég feltelepíteni a Csatolt telefon appot a mobilra, hanem Bluetooth-on keresztül össze kell párosítani a számítógépet és a telefont.

Asztali PC-k esetében ez probléma lehet, de aki feltétlenül használni kívánja a telefonálási lehetőséget, az olcsón vehet egy USB portba dugható Bluetooth adaptert.

Az újdonság hullámokban válik elérhető, így nem biztos, hogy a megfelelő eszközökkel rendelkező felhasználók mindegyikénél aktiválta már a Microsoft.

Az Apple eszközeit nem támogatja a hívási lehetőség, és az iOS megkötései miatt nem is biztos, hogy valaha kompatibilis lesz az iPhone-okkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik