önkormányzati választások

szponzorált tartalom
Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra
Major és Péni is kiemelkedően lőtt az utolsó Eb-válogatón
Az Eb-csapatra az előterjesztés készen áll, hétfőn délután dönt az elnökség az utazó keretről.
Szerény hazai győzelemmel mutatkozott be a Barcelona új vezetőedzője
Lionel Messi 76. percben szerzett találata három pontot ért a hazaiaknak.
Erdő Péter: a keresztények egységéhez kevés az emberi erőfeszítés
Szükség van a szívből jövő, állhatatos imádságra – mondta a bíboros.
Új szereplők lépnek a hazai ingatlanközvetítői piacra
Sokan nem tudják, hogy lehetőség van arra, hogy már az ingatlanközvetítéssel is az ügyvédet bízzák meg.
Gyász
„Emberi törvény kibírni mindent, s menni mindig tovább, még akkor is, ha már nem léteznek remények és csodák. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ROZSNYAI FERENC életének 96. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 22-én, szerdán 15 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló szerettei
„Ha majd alszom zúgó lomb alatt, ne zavarjátok édes álmomat! Boruljatok le halkan, csendesen, és gondoljátok, hogy nem fáj már semmi sem! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, gyermekünk, unokám, testvérem és rokonunk, ETL ZSUZSANNA gyógytornász életének 42. évében elhunyt. Temetése 2020. január 24-én, pénteken 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Most küzdelmed véget ért, az Isten szólít el, de a szeretet nem hal meg, mindig velünk leszel. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STRASSER LÁSZLÓ életének 68. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 22-én, szerdán 14 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászolják: bátyja, nővére, öccse és családjaik
„Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága Édesapánk, Isten Veled! Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, rokonunk és ismerősünk, FÜZI ISTVÁN (volt kisvasúti dolgozó, Széchenyi utcai lakos) életének 79. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 22-én, szerdán 13 órakor lesz a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Az engesztelő szentmise 7 órakor kezdődik a Szent Anna-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Örök álomba merültél, a szívünk megszakadt. Nélküled az egész életünk kegyetlenül félbeszakadt. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, „nagypapánk”, sógorunk és rokonunk, EPERJESI KÁROLY életének 84. évében, méltósággal és türelemmel viselt betegségek után, csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 22-én, szerdán 15 órakor lesz az öttevényi régi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor lesz az evangélikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KALBANTNER LAJOS (a sörgyár nyugdíjasa) életének 73. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. január 24-én, pénteken 15 órakor a sopronbánfalvi karmelita templomban lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak, és kérnénk, hogy szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. Az urna elhelyezéséről később gondoskodunk. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Férjem, Édesapám és Rokonunk, MERCZEL MIHÁLY életének 75. évében, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. 01. 23-án, csütörtökön 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Kérjük, szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH GÉZA volt győri szeszgyárdolgozó, Ballon Pilóta, abdai lakos életének 66. évében váratlanul elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. 01. 24-én 15 órakor az abdai temető ravatalozójában lesz. Az engesztelő szentmisét 14.15 órakor a helyi templomban tartjuk. Kérjük, kegyeletüket csupán egy szál virággal róják le. A részvétnyilvánítást kérnénk mellőzni. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS MIHÁLY életének 71. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 23-án, csütörtökön 15 órakor lesz az újrónafői temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. PETROVICZ IMRÉNÉ szül. Koczor Aranka életének 63. évében, hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 22-én, szerdán 15 órakor lesz a töltéstavai temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZARKA JÓZSEFNÉ szárföldi lakos életének 69. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 23-án, csütörtökön 13 órakor lesz a szárföldi temetőben. Az engesztelő szentmise 12.15 órakor kezdődik a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezem TESTVÉREM NÉMETH ANNA halálának 40. évfordulóján Volt egyszer egy életvidám, gyönyörű szép nótás leány. Kár volt érte, kár volt. Nővéred: Éva
Fájó szívvel emlékezünk KOZMA ISTVÁN halálának 5. évfordulójára 5 éve, hogy lelked messze jár, de a mi szívünk most is nagyon fáj. Este, ha lefekszünk, rád gondolunk és reméljük, hogy veled álmodunk. Ha eljön az új nap, hozzád elmegyünk, hisz nem hagytál el minket, csak elmentél csendesen. Kérjük az Istent, hogy jól bánjon veled, és helyettünk az angyalok simogassák őszülő fejed. Örökké szerető Feleséged, Fiad, Menyed, Unokáid és Dédunokáid
MEGEMLÉKEZÉS FARKAS LAJOSNÉ CSEBÁK JULIANNA Écs, 1931.11.09 - 2019.01.20. A szeretteink sosem halnak meg. Réges-régen Omai mondta ezt. Igaza volt. Mert nem halnak meg, teljesen nem. Bennünk élnek tovább úgy, ahogy mindig is éltek. Mi óvjuk a fényüket. (M.H.) Köszönjük, hogy élt és minket szeretett. Nem halt meg, csak álmodni ment. Szívünkben itt él emléke örökre, Ha látni akarjuk, felnézünk az égre. A csillagok között utazik már, Ott vár ránk, ha időnk lejár. Szerető Családja
„Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, csak az, kit elfelednek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PANDUR LAJOS 58 éves korában, hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 22-én 14 órakor lesz a farádi katolikus temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család