Bulvár-celeb

2021.03.27. 19:30

Zuhanyzós szex közben halt meg a babaarcú tinilány

A helyszínre érkező mentősök már csak a 18 éves áldozat halálát tudták megállapítani.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Zuhanyzós szex közben elájult, majd perceken belül meghalt egy 18 éves brazil lány a Sao Vicente-i otthonában. A szakértők egyelőre vizsgálják a tragédia pontos okait, de jelenleg minden jel arra utal, hogy az aktus hevében fellépő szívritmuszavar végzett a fiatal áldozattal – írja az Agora Noticias Brasil című brazil hírportál nyomán a Ripost.

 

Az éppen, hogy csak nagykorú Vitoria Costa de Castro és párja március 18-án a lány otthonában szeretkeztek a hálószobában, amikor egyszer csak úgy döntöttek, hogy a fürdőben folytatják az akciózást. Az áldozat kedvesének elmondása szerint a lány minden előjel nélkül lett rosszul a zuhany alatt, összeesett, majd pár perc után már nem is lélegzett.

A helyszínre érkező mentősök már csak a lány halálát tudták megállapítani. Később a halottkém arról adott tájékoztatást, hogy nem találtak külsérelmi nyomokat az áldozat testén, ezért kizárták annak a lehetőségét, hogy nemi erőszak vagy gyilkosság történt.

Vitoria édesapja a helyi sajtónak azt mondta, hogy a lánya nem cigarettázott, nem ivott, nem fogyasztott semmilyen kábítószert és ismert egészségügyi problémái sem voltak.

A brazil lapok által megszólaltatott szakértők úgy vélik, hogy Vitoria hirtelen szívhalálban veszítette életét, vagy a pulzusa a duplájára emelkedett az aktus közben, ami úgy megemelte a vérnyomását, hogy szívritmuszavar vagy más néven aritmia lépett fel nála, amibe belehalt.

A Sao Vicente-i rendőrségen „gyanús halálesetként” regisztrálták az esetet. Egyelőre nem tudni, hogy hivatalosan mi okozta a lány halálát, de feltételezhetően előre nem látható, hirtelen szívhalál végzett vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!