súlyos állítások

2021.02.10. 07:25

Lopással vádolják Szilágyi Jolika segítőjét

Továbbra is feszült a hangulat a néhai Szilágyi Jolika családja és a szombaton elhunyt asszony segítője, Baricz Dezső között. A család ugyanis lopással vádolja a férfit.

Jolika néni eddig mindent megbocsátott a fiának, sok múlik azon, hogy most is megteszi-e

Forrás: Bors / Bánkúti Sándor

Fotó: Bánkúti Sándor

Továbbra is feszült a hangulat a Szilágyi István özvegyének halála után családja és a szombaton elhunyt asszony segítője, Baricz Dezső között. A család ugyanis lopással vádolja a férfit.

„A gyász közepette is támadnak. Elmondtak már mindennek az utóbbi hónapokban. Azt állították, hogy Jolika néni házára pályázom, most pedig azzal támadnak, hogy elloptam a számára adományként összegyűlt 264 ezer forintot, ami a Szilágyi István művész úr emlékére befolyt kiállításból jött össze.

Ez hazugság, soha nem pályáztam Jolika néni vagyonára, sőt több százezer forintot költöttem rá a saját pénzemből, hogy szebbé tegyem a Földön töltött utolsó hónapjait. Az említett 264 ezer forintból fedezem a temetés költségeit, amit még ki is pótolok, hogy tisztességes módon kísérhessük őt az utolsó útjára. El lehetne temetni Jolika nénit szociális alapon is, akkor azonban szétszórnák a földi maradványait, aminek biztos nem örülne, mert a férje mellett szeretett volna nyugodni, ezt még életében kijelentette. Ma voltam a temetkezési vállalatnál és igen, lesz temetés” – mondta a Metropolnak Baricz.

Az idős asszony hónapokon át küzdött a rákos megbetegedéssel, ami végül legyőzte őt. Baricz a Metropolnak elárulta, Jolika nagy fájdalma volt, hogy élete utolsó időszakában nem beszélhetett letartóztatásban lévő fiával, és a külföldön élő hozzátartozóit sem láthatta.

„Szörnyű, hogy így történt és nem keresték a rokonai. Nagyon fáj a hiánya, hiszen az utóbbi tizenegy hónapban olyanná vált számomra, mint egy családtag” – fogalmazott a férfi a lapnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!