Hallgassa élőben!
Fotó: Bors

Most tényleg lebuktak: ő lehet Szabó Zsófi új párja

Bár nyilvános helyen, kéz a kézben még nem sikerült lefotózni őket, az úszó és tévés szakmai körökben is tudni vélik, egy párt alkot a színésznő és az úszóedző. Az interneten mindenesetre mindenki szeme láttára enyelegnek.

Idén februárban robbant a bomba: Szabó Zsófi a közösségi oldalán jelentette be, hogy öt év együttlét után végleg elválnak útjaik a volt férjével, Kis Zsolttal. A színésznő nem beszélt a részletekről, annyit azonban sejteni engedett, hogy bár próbálták megmenteni a házasságukat, végül kudarcot vallottak. A döntést a színésznő hozta meg úgy, hogy barátságban váltak el Zsolttal, és a jövőben is közösen nevelik a kisfiukat, Vendelt.

A szakítás bár gördülékenyen lezajlott, Zsófin egy idő után látni lehetett, hogy lelkileg megviselte ez az időszak. A színésznő ekkor kezdett el intenzíven sportolni, és azzal együtt látványosan fogyni is. Egy idő után már jöttek is az érte aggódó hangok, sokan attól tartottak, hogy a szőkeség esetleg sanyargatja magát, amiről természetesen szó sem volt.

A sportba menekült

Zsófi a testmozgásba „menekült”, minden felesleges energiáját az edzésbe ölte. Az edzések az egyre javuló közérzet mellé új barátokat is adtak, a színésznőnek több olyan új ismerőse lett a közösségi oldalakon és persze az életben is, akikkel a közös téma a sport volt. Így került képbe Shane Tusup háromszoros olimpiai bajnok úszóedző is, aki idén kezdte el követni a csinos színésznő Instagram-oldalát. Shane érdeklődése akkor még pusztán baráti volt, Hosszú Katinka volt férje 2019 óta boldog párkapcsolatban élt amerikai szerelmével, Courtney-val, akivel a tengerentúlon ismerkedtek meg.

Dosszié

A kapcsolatuknak váratlanul lett vége a nyár végén, Tusup szeptember 2-án közölte a hírt, hogy újra egyedülálló. A szomorkodásnak azonban nem sokáig volt nyoma, sőt, a nyáron egyre többször küldött kedveskedő, már-már udvarló üzeneteket Szabó Zsófi Instagram-posztjaihoz, amire rendre jött is a kacérkodó válasz. A felek nyíltan flörtölnek. A napokban például így beszélgettek nyilvánosan, miután Zsófi kitett egy fotót, amin vizes hajjal látható:

„Az úszás utáni vizes haj határozottan nem áll neked rosszul.”

A kommentre a színésznő így reagált: „Van bármi olyan, ami rosszul áll nekem?” Mire jött Shane válasza:

„Őszintén, szerintem nincs olyan, ami ne állna neked jól, de óvatosnak kell lenned, hogy mivel egészíted ki a megjelenésedet.

Fluor Tomi mellett állva például minden rosszul fog mutatni” – utalva ezzel arra, hogy az elmúlt időszakban többen azt gondolták, Zsófi és Fluor Tomi között van valami…

Hogy hova fejlődik a két híresség kapcsolata, még nem tudni, az azonban bizonyos, hogy egy darabig még nem lenne illendő Szabó Zsófinak előállni azzal, hogy új szerelme van. A színésznő papíron ugyanis még nem vált el a férjétől, vagyis hivatalosan még házasságban él – írja a Bors.

Hozzászólások

Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
Hirdetés
Példakép minden magyar számára
Napi keresztrejtvény
Napi sudoku – könnyebb verzió
Napi sudoku – nehezebb verzió
Huszonegy ember utazott egy hatszemélyes kisbuszban az M7-es autópályán
Huszonegy ember utazott egy hatszemélyes kisbuszban az M7-es autópályán, erre egy ellenőrzés során derült fény – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Gyász
,,Ajkamra nem tudott panaszt csalni sem kín, sem fájdalom, de a halál legyőzött, nem volt irgalom. Emlékem azért itt hagyom köztetek, mindenkitől búcsúzom: Isten veletek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem és rokonunk, CSAPÓ JÓZSEFNÉ szül. Kuslits Irén életének 88. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 19-én, kedden 15.15 órakor lesz a petőházi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.30 órakor kezdődik a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
,,Istenem, vedd térdedre Édesanyánkat, ringasd szelíden, mert elfáradt. Ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a neved. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy szeretett, drága feleségem, édesanyánk, anyósom, nagymamánk, dédink, GOSZTOLA FERENCNÉ szül. Kiss Gizella életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 18-án, hétfőn 13.45 órakor lesz a himodi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 13.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
,,Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk. Rád örökkön-örökké emlékezünk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk és rokonunk, KEIZINGER ERNŐ életének 81. évében elhunyt. Temetése október 19-én 15 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. Előtte gyászmise a helyi római katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ISTVÁN életének 65. évében csendesen elhunyt. Akik szeretnének végső búcsút venni Tőle, 2021. október 19-én, kedden 13-16 óráig megtehetik a kapuvári Szent Kereszt-temető kápolnájában. Gyászoló család
„Küzdelmes volt az út, mely véget ért, a tested megfáradt, pihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiam, rokonunk és ismerősünk, POLCZER LAJOS életének 63. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 20-án, szerdán 16 órakor a tét-szentkúti temetőben lesz. Előtte, 15 óra 30 perckor az engesztelő szentmisét, ravatalozását a helyi katolikus templomban tartjuk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Amikor már testemet roskadozva vittem, csendesen, váratlanul átölelt az Isten. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk, Anyósunk és Rokonunk, SZABÓ IMRÉNÉ szül. Mozgai Irén volt csikvándi lakos életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. október 19-én, kedden 15 órakor lesz a győr-ménfőcsanaki, Koroncói úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem, amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, keresztapánk és rokonunk, ZSÉDELY JÁNOS Öcsi életének 76. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 19-én, kedden 16 órakor lesz a győrszentiváni régi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fáradt lelkem hazatalált. Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, SCHLECHT LAJOSNÉ szül. Bedecs Gabriella életének 83. évében, családja körében békésen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 19-én, kedden 13 órakor a csikvándi evangélikus temetőben lesz. Gabriella, Csaba és családjaik A részvétnyilvánítás mellőzését köszönjük.
Fájó szívvel emlékezünk drága fiam CZINDER ZOLTÁN ,,Jonny” halálának 1. évfordulóján. ,,Úgy volt Ő jó, ahogy volt, ahogy élt, hitt és remélt. Ahogy szeretett, ahogy az emberekre tekintett. Úgy volt Ő jó, ahogy volt, bárcsak volna, bárcsak lenne még!” Hiányzol nekünk nagyon. Örökké szerető édesanyád, húgod Brigi, sógorod Laci, keresztgyerekeid: Regina és Lacika Nyugodj békében!
Fájó szívvel emlékezünk BABOS BÉLÁBÉ (Erzsike, Böbe) halálának 7. évfordulóján. Kit őriz a szív, nem hal meg soha, kit lelkünkkel látunk, nem megy el soha, az ész megérti, de a szív soha. Szerető családod
A győri Szamuely Tibor Közgazd. Szakközépiskola (Baross Gábor) 1970-ben végzett IV.c osztályos diákjai 50 éves érettségi találkozójukon tisztelettel emlékeznek elhunyt tanáraikra és szeretett osztálytársaikra: GYETVAI ANNA HAJAS MARGIT HIDEG ERZSÉBET HORVÁTH ILONA KISS PIROSKA KOVÁCS MÁRIA SKULECZ JUDIT SZABÓ MÁRTA Emlékük szívünkben él.
IN MEMORIAM A Kapuvári II. sz. Általános Iskola 56 éve végzett 8/b oszt. tanulói szeretettel emlékeznek elhunyt tanáraikra, és néhai osztálytársaikra: BENCSICS DEZSŐRE CSETKOVICS TAMÁSRA FARKAS KLÁRÁRA KISS JÁNOSRA LENGYEL LÁSZLÓRA PAPP ZSUZSANNÁRA RÁCZ IMRÉRE SZŰCS Á. MARGITRA VESZTERGOM ERZSÉBETRE, valamint osztályfőnökükre, PÖLÖSKEI SÁNDORRA.
Soha el nem múló szeretettek és fájó szívvel emlékezem drága férjem SZIGETHI KÁROLY halálának 1. évfordulójára! Szeretném, hogy az álmom valósággá váljon, és az idő mostantól visszafelé szálljon, hogy a kedvemért egyszer csak megnyíljon az égbolt, és visszaadjon Téged, meg mindent, ami rég volt. Szívemben a fájdalom változzon örömmé, olyan szó, hogy nélküled, ne létezzen többé! Kérd azt, hogy velem maradsz örökkön örökké, és amikor felébredek, akkor sem válsz köddé. Bár eltelt egy év, és telnek még az évek, de én akkor is mindennap hazavárlak téged.
,,Feledni valakit lehetetlen csoda, mert akit szeretünk, azt nem feledjük soha. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ADORJÁN BÉLÁNÉ szül. Nagy Emma A győri kórház és a lébényi bölcsőde egykori dolgozója, életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása az evangélikus vallás szertartása szerint 2021. október 19-én, kedden 15 órakor lesz a lébényi evangélikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Hosszú volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Nem leszel magányos, odafent már várnak, adj, Uram, nyugalmat Férjemnek és Édesapánknak. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Férjem, Édesapánk, Rokonunk és ismerősünk, ÓDOR GÉZA 93 éves korában csendesen elhunyt. Temetési szertartása 2021. október 20-án, szerdán 14 órakor lesz a koroncói temetőben. Előtte, 13.15 órakor engesztelő szentmisét a helyi templomban tartunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és sírjára a szeretet virágait elhelyezik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A koronavírus-járványra való tekintettel, a temetés után szokásos családi megemlékezésre nem kerül sor. A gyászoló család