Hallgassa élőben!
Fotó: MTVA / Zih Zsolt

83 éves, mégsem mond le veszélyes hobbijáról a Kossuth-díjas színész

Koncz Gábor imádott otthonában tölti szívesen a szabadidejét, vagy az erdőben, ahol nagy szenvedélyének, a vadászatnak hódol.

Koncz Gábor a Ripost7 kedden megjelenő számában többek között a kedvenc és egyben igencsak veszélyes hobbijáról, a vadászatról mesélt. Az interjúból az is kiderült, hogy honnan ered a vadászat iránti szenvedélye.

„Az apámtól. Egészen kicsi voltam még, úgy nyolc­éves, amikor beleszerettem mellette a vadászatba. Hajnalban felébresztett, azt mondta: Toljad, ­fiam, a furikot, mert megyünk Szent­istvánra, a mellettünk lévő faluba. Akkor még csak föld­út vezetett oda, harminc-negyven centis hó volt, a szél süvített, és csak amíg átértünk Szent­istvánra, ami hat kilométer volt, apám lőtt tizennyolc nyulat. Én vittem a zsákmányt a rokonoknak kettesével karácsonyra. Mielőtt beérkeztünk a faluba, apám megállított, és azt mondta: Nézz bele, fiam, a puskába, és lődd meg azt a nyulat ott! Reszkettem, mint a nyárfalevél, alig bírtam a puskát felemelni, hiszen még kiskölyök voltam, de lőttem, és sikerült. Olyan boldog voltam, hogy nem aludtam három hétig! Utána elkezdtem rendszeresen vadászni járni apámmal”

– fogalmazott a hetilapnak a Kossuth-díjas színész,

aki bár 83 éves, a kora sem akadályozza abban, hogy puskát vegyen a kezébe.

„Évente két szarvast lövök általában, amiből kolbászt és pörköltet készítek. A kertemben építettem egy füstölőt, így könnyen fel tudom dolgozni a zsákmányt. De nemcsak ez a lényeg a vadászatban, hanem az, amikor órákig, de van, hogy egy egész napig ülünk csendben a vadászlesen. Volt, aki megkérdezte tőlem, hogy nem unatkozol ilyenkor? Először is, az intelligens ember soha nem unatkozik. Másodszor: nem tudok elképzelni jobb helyet az erdőnél. Hogyan is unatkozhatnék, amikor hallgatom a természet hangját, figyelem a növényeket, állatokat? Aki soha életében nem vadászott, az annyival szegényebb. Kint vagyok a természetben, állandóan látok valamit. Amikor fent ülök a magaslesen és meghallom az első fareccsenést, hogy jön a vad, akkor a gondolatomat, ami épp a fejemben járt, szépen elteszem a polcra, és vagy lövök, vagy nem lövök. Ha elmegy a vad, újra leveszem a gondolatot a képzeletbeli polcról, és tovább morfondírozom. Elképzelhetetlen, hogy én valaha unatkozzak. Ezért gyönyörű a vadászat: nem az a szép benne, amit nyújt, hanem amit ígér” – tette még hozzá.

Borítókép: Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendezõ, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén 2019-ben

 

Hozzászólások

Három embert találtak holtan a lengyel-fehérorosz határ közelében
A lengyel hatóságok vasárnap rekordszámú, 324 határsértési kísérletet jegyeztek fel.
Összeütközött két autó Győrben, egy embert a tűzoltók segítségével emeltek ki a kocsiból
Felavatták Hollandia első holokauszt emlékművét
Az emlékművön a koncentrációs táborokban meggyilkolt több mint 102 ezer áldozat neve szerepel.
Fertőd-Eszterháza – A XIV. Haydn-vonósnégyes-fesztivál hétvégéjét tartották
Idén is maradandó élményt adott a műfajteremtő Joseph Haydn öröksége előtt tisztelgő hagyományos rendezvénysorozat a fertődi Esterházy-kastély egyedi atmoszférájú marionettszínházában.
Gyász
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem, amit a szívünkben hordunk némán, csendesen! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédim, anyósom, testvérünk és rokonunk, TAKÁCS GÉZÁNÉ szül. Nagy Margit életének 89. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 23-án, csütörtökön 15 órakor lesz az ásványrárói (rárói) temetőben. 14.15 órakor engesztelő szentmisét a rárói katolikus templomban tartunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
,,Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA ANDRÁS GYÖRGYNÉ (szeretett Pannink a Kertvárosi Gazdaboltból) életének 74. évében elhunyt. Búcsúztatója 2021. szeptember 25-én, szombaton 14 órakor lesz a soproni Karmelita-temmplomban. Gyászoló szerettei
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága gyermekünk, testvérem, sógornőm, nagynéném és rokonunk, VIZLER ÉVA csornai lakos életének 52. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 23-án 17 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„A világ szegényebb lett egy tiszta szívű édesanyával, testvérrel, társsal, családtaggal. Szívünk világa őriz. Nyugodj békében.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WEISZ ZSUZSANNA 54 éves korában csendesen elhunyt. Temetése szeptember 22-én, szerdán 15 órakor lesz a mosoni temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk KOCSIS JÁNOS (1948-2011) halálának 10. évfordulóján. Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak, árnyak, álmok, évek... Gyászoló család
,,Ha majd rátérünk mi erre az útra, megyünk hozzád, s találkozunk újra. Hiába omlik rád a sír komor göröngye, emléked itt marad szeretteid szívében. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, apósom, testvérem és rokonunk, BAKACS ÁRPÁD életének 58. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 22-én, szerdán 15 órakor lesz a mórichidai evangélikus temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. Hiányod elviselni nagyon nehéz, míg élünk, megtart szívünkben az emlékezés. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk és rokonunk, BÁNSZKI TIBOR életének 71. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 23-án, csütörtökön 15 órakor lesz szentmisével egybekötve a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Lecsukott szemmel még látjuk a lelkét, ki mellettünk ül és nékünk mesél. Nem maradt utánad más, csak az emlék, örökké szeretünk, bárhol legyél. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, apósom és rokonunk, CSILLAG ZOLTÁN rábacsécsényi lakos életének 80. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. szeptember 22-én 15 órakor lesz a rábacsécsényi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Most küzdelmed véget ért, az Isten szólít el, de a szeretet nem hal meg, mindig velünk leszel. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOBROVICS IMRE 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 22-én, szerdán 15 órakor lesz a hédervári temetőben. Az engesztelő szentmisére 14.30 órakor kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Csillag voltál, mert szívből szerettél, s mi is úgy szerettünk, ahogy csak lehet. Elmentél tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben élsz és örökre ott is maradsz.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyám, menyem, sógornőnk, kollégánk, rokonunk és barátunk, EISENKOLB KATALIN a Csigabiga magánóvoda vezetője 48 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 22-én 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi temető régi ravatalozójában. Előtte engesztelő szentmise 13 órakor lesz a Kálvária úti Kamillus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk, KOTRICS OTTÓNÉ szül. Tóth Margit életének 87. évében elhunyt. Hamvait a győrszentiváni régi temetőben szeptember 24-én, pénteken 15 órakor helyezzük örök nyugalomra. Gyászmise a szertartás után a helyi katolikus templomban. Köszönjük mindenkinek, aki utolsó útjára egy szál virággal elkíséri, és gyászunkban osztozik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. (Juhász Gyula) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem és rokonunk, KOVÁCS JÓZSEF ács, himodi születésű, soproni lakos 2021. szeptember 14-én, életének 84. évében örökre megpihent. Szeretett halottunkat a 2021. szeptember 24-én 14 órakor kezdődő szentmisét követően a soproni Szent György-templom urnatemetőjében helyezzük végső nyugalomra. Kérjük, hogy halottunktól egy szál virággal búcsúzzanak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Te a jóságodat két marékkal szórtad, önzetlenül adtál jónak és rossznak. Mindig egy célod volt, a családért élni, ezt a halál tudta csak széttépni. Oly szomorú Nélküled élni, Téged mindenütt hiába keresni. Téged várni, ki nem jön többé, szeretni fogunk mindörökké.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem, apósunk, sógorunk, keresztapánk és rokonunk, NÉMETH JÓZSEF életének 72. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. szeptember 23-án 13 órakor lesz a kisbaboti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, megpihent a két kéz, amely mindig csak adott, soha semmit nem kért és el nem fogadott. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédim, anyósunk és rokonunk, SÁGHEGYI JÓZSEFNÉ szül. Mikiri Valéria (Babi) életének 81. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. szeptember 22-én, szerdán 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójából. Engesztelő szentmise 14 órakor lesz a Szent Kamillus-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁRKÖZI KÁROLY életének 82. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 23-án, csütörtökön 11 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család