2025.04.25. 19:52
Szabadulás után Galambos Lajos vallomása - Elvenné szerelmét
A Bors stábja volt az első, aki a tényleges szabadulása utáni első pillanatokban beléphetett a trombitaművész birtokára, ahol nem sokkal korábban lekerült lábáról a nyomkövető, amit hónapokon át viselni kényszerült. Galambos Lajos exkluzív videóban mesélt a börtönévekről és az őt, és családját ért hatalmas veszteségről is.
Galambos Lajos kálváriája szeptember 24-én hajnalban indult azzal, hogy a rendőrség lerohanta a trombitás Boldogasszonypusztán álló birtokát és letartóztatták őt és a feleségét is. A zenészt végül 2016. január végéig előzetes letartóztatásban tartották, miután azzal gyanúsították, hogy 30 millió forint értékben lopott közműveket, de felmerült a közokirat hamisítás és a vesztegetés gyanúja is. Ezután megkezdődött a majd 8 éven át tartó büntetőper, melynek során szinte minden megtörtént, ami csak egy bonyolult ügy során megtörténhet. Volt bírócsere, de az is megesett, hogy Galambos Lajost a tárgyalóteremből vitte el a mentő. Galambos Lajost végül 2022 decemberében jogerősen 3 év hat hónap börtönre ítélték, melynek letöltését néhány csavar után 2023. április 23-án kezdte meg. A rácsok mögül 14 hónappal később szabadult, azóta pedig reintegrációs őrizetben töltött további tíz hónapot –írja cikkében a Borsonline. Stábjuk elsőként járt a birtokon, miután húsvétkor végre lekerült Lajcsi lábáról a nyomkövető.

Forrás: MW Archívum
Galambos Lajos őszinte vallomása
Lajcsit sok csalódás érte a mögötte álló tíz évben. Elfordultak tőle sokan, akiket barátjának vélt és csalódnia kellett azokban is, akikre a birtoka gondozását bízta, amíg ő a börtönkórházban próbálta túlélni a pokol 14 hónapját. A trombitaművész a Bors stábja előtt szót ejtett a régi-új szerelemről is, vagyis a nőről, aki mindvégig kitartott mellette. Galambos Lajos egyetlen kérdés elől sem tért ki, így végre azt is elmondta, hogyan is tett szert arra a mesés vagyonra, melynek elemeitől most szép lassan megszabadul.
A teljes cikket és a Bors stábjának videóját itt tudják megnézni!