Izgalmas kalandok

2025.02.11. 17:04

A Kiképzés – Aki nem figyel, az könnyen pórul járhat

Nemrég rajtolt el a Tv2 műsorán a Kiképzés című sport-reality, melyben két győr-moson-soproni hölgy küzdelmét is végigkísérhetik a televízió képernyője előtt. A Kiképzés kedden este is váratlan izgalmakat tartogat.

A műsorban két Győr-Moson-Soproni versenyző is szerepel, Bolla Adrienn és Haszonics Dóra. A Nyugat-Dunántúlt több szereplő is képviseli a versenyben: Fejérből kettő, Veszprémből három, Vasból pedig egy versenyző száll harcba a győzelemért a többek között a tatai laktanyában is forgatott A Kiképzésben.

A Kiképzés adás Tv2
A Kiképzés – Aki nem figyel, az pórul járhat.
Forrás: TV2

A Kiképzés – Aki nem figyel, az pórul járhat

Kedden, ahogy az a TV2 adás előtti videójában is látható, ismét nagy izgalmak várnak ránk. A megpróbáltatások nem értek véget a műsorban, egyre éleződik a helyzet. A honvédeknek fontos feladatuk lesz, és egy sűrű erdőben, terepen kell bizonyítaniuk. Ahogy a videóban is látható, Farkas András kiképző kőkeményen számon kéri a versenyzőit, sőt mi több, felhívja a figyelmüket arra: megtanulták az alapvető alakzatokat és karjelzéseket, amit élesben is tudniuk kell alkalmazni. Azonban, aki nem figyel, az pórul járhat.

A televíziós csatorna videóit itt tekinthetik meg!

Vajon hogy sikerül megoldaniuk a feladatokat? Kiderül a TV2-n.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában