Bulvár-celeb

2021.03.10. 07:09

Szörnyűségekre kényszerítették a 17 éves lányt, sikerült megszöknie

Előállították a fogvatartóit, indítványozták a letartóztatásukat.

Fotós: Shutterstock

Emberkereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya – – írja a Borsonline. Egy fiatalkorú nő tett feljelentést február elején, miszerint januárban adácsi otthonából egy korábbi ismerőse illetve egy másik férfi egy ráckevei lakásba szállították, majd ott

bántalmazással és fenyegetéssel prostitúciós tevékenységre kényszerítették.

A 17 éves nő egy hónap után meg tudott szökni a lakásból, majd értesítette a rendőrséget. Miután a nyomozók tisztázták az eset körülményeit, 2021. március 8-án hajnalban a 41 éves K. Istvánt a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, ezzel párhuzamosan az üggyel összefüggésbe hozható másik személyt pedig a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztálya fogta el.

Mindkét személyt előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozó hatóság előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségnél.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!