ne kockáztasson!

2021.03.05. 10:55

Így néz ki a hamis koronavírus-vakcina, több százat foglaltak le a rendőrök

Az Interpol nyomatékosan arra kér mindenkit, hogy csak hivatalos forrásból származó vakcinával oltassa be magát.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A dél-afrikai hatóságok 400 ampullányi, azaz körülbelül 2400 adagnak megfelelő hamis koronavírus elleni vakcinát foglaltak le egy Johannesburg közelében található raktárban. A razzia során a rendőrök nagy mennyiségű hamis maszkot is találtak a helyszínen, illetve három kínai és egy zambiai állampolgárt pedig letartóztattak – íjra a helyi sajtóra hivatkozva az Interpol.

A dél-afrikai hatóságokat az Interpol figyelmeztette arra, hogy hamis oltóanyag érkezhetett az országba egy teherszállító repülőgép fedélzetén Kínából. A vakcinákat vélhetően afrikai országokban akarták értékesíteni a bűnözők – írja a Ripost.

A lefoglalt ampullákat laboratóriumi vizsgálatra küldték. Egyelőre nem tudni, pontosan mi volt bennük, de a legvalószínűbb elképzelés szerint ártalmatlan sós oldat lehetett.

A kínai Közbiztonsági Minisztérium szóvivője az esettel kapcsolatban elmondta: „A kínai rendőrség célzott kampányt folytat az oltásokkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása érdekében”

Ezeket a vakcinákat foglalta le a hatóság
Fotó: Interpol

„Üdvözöljük a dél-afrikai kollégák által elért eredményeket, de ez csak a jéghegy csúcsa, amikor a COVID-19 oltással kapcsolatos bűncselekményekről van szó”

- fogalmazott Jürgen Stock, az Interpol főtitkára egy március 3-án kiadott nyilatkozatában.

Az Interpol ismét arra figyelmeztette az embereket, hogy hivatalos forrásból jelenleg nem lehet oltóanyaghoz jutni az interneten keresztül. A különböző weboldalakon hirdetett vakcinák nem legálisak, nem lettek letesztelve, így veszélyesek is lehetnek. Aki megveszi ezeket a készítményeket, az veszélybe sodorja önmagát, a pénzével pedig a szervezett bűnözést finanszírozza.

Ahogy arról a korábban beszámolt, az Interpol már decemberben kiadott egy mind a 194 tagországára vonatkozó közleményt, melyben arra hívták fel a figyelmet, hogy különböző bűnszervezetek beszivároghatnak a koronavírus elleni oltóanyag ellátási láncaiba, hogy hamis vakcinákkal áraszthassák el a piacot.

A lyoni székhelyű nemzetközi rendőrségi szervezet arra is figyelmeztette a kormányokat, a gyógyszergyárakat és a logisztikai szervezeteket, hogy legyenek résen, honnan szerzik be az vakcina ellátmányt, mivel a bűnözők kísérletet tehetnek a koronavírus elleni oltóanyag ellátási láncainak megszakítására, hogy a kereslet végül ők elégíthessék ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!