Bulvár-celeb

2021.03.12. 05:47

Döbbenetes magyar felfedezés a brit koronavírus-mutánsról

Akár 20-szor több vírus van a brit variáns által fertőzött személyekben. Az elvégzett tesztek 95 százaléka már a brit mutáns jelenlétét mutatja.

Fotós: Shutterstock

Akár húszszor több vírus mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani koronavírust elkapók szervezetében – derült ki a hazai tulajdonú Neumann Labsnál elvégzett több mint 1500 PCR-teszt adatainak elemzéséből. Mivel a jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint a betegekben lévő vírusmennyiség egyenesen arányos a betegség súlyosságával, feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember – köztük fiatalok is – kórházba, mert a nagyobb vírusszámmal szemben kevésbé vagyunk védettek – írja az Origo.

Ezért is lehet sokkal fertőzőbb a brit variáns

A Neumann Labs diagnosztikai labor mérései szerint a brit variáns által fertőzött személyekben 10-szer, sőt akár 20-szor több vírus van jelen, mint a régi hagyományos variáns általi fertőzöttekben.

„A nukleinsav-alapú PCR-teszt nemcsak elképesztő hatékonysággal képes fertőzések kimutatására, de egy hatékony vírusterhelést mérő módszer is. Magyarán nemcsak azt mutatja ki, hogy valaki fertőzött-e, hanem azt is, hogy feltehetőleg mennyi vírus van a szervezetében.

Az utóbbi időben a nálunk elvégzett napi 3000 tesztnek mintegy 95 százalékában már a brit variánst azonosítottuk,

Nem véletlen, hogy ennyire gyorsan terjed
Fotó: Shutterstock

de ami még ennél is ijesztőbb, hogy ezekben a mintákban jóval több, átlagosan 15-ször annyi vírust mértünk, mint a korábbi, az első és második hullámban terjedő vuhani vírusfertőzöttek esetében„ – hangsúlyozza Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.

A brit mutáns mutatható ki az új megfertőződések 95 százalékánál

A labor kutatói 1500 brit mutációval fertőzött mintáját vizsgálva jutottak erre a következtetésre. „A napi új fertőzöttek és halálesetek számát látva az általunk mért adatok megerősítik azt a tudományos feltételezést, hogy

egy személy mintájában talált vírusmennyiség egyenesen arányos lehet a betegség súlyosságával.

Sőt, még az is elképzelhető, hogy azért fertőzőbb a brit variáns nagyjából 50 százalékkal, mert a betegekben egyszerűen több vírus termelődik, így könnyebben tudják átadni azt.

Már ez a mutáció a domináns
Fotó: Shutterstock

Sajnos már teljesen egyértelmű az is, hogy ez a mutáció vált a dominánssá, a nálunk kimutatott fertőzések 95%-a köthető a brit mutánshoz, míg a dél-afrikaiból mindössze néhány esetet találtunk” – fűzi hozzá Nyíri Miklós. A Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium a koronavírus tavaly tavaszi hazai kirobbanása óta kínál PCR koronavírus-vizsgálatot.

A labor eddig összesen 200 ezer feletti tesztet végzett el, az utóbbi hetekben a pozitív esetek aránya a náluk elvégzett tesztek esetében megközelítette a 20 százalékot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!