Bulvár, celeb

2019.03.05. 19:18

Már 10 éve nincs közöttünk Cseh Tamás - Az Urániában filmválogatással emlékeznek rá

A vetítéseken ott lesz Tímár Péter és Bereményi Géza is.

Cseh Tamás mozija címmel rendeznek programot március 9-én szombaton a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban. A válogatás keretében négy filmet vetítenek, amelyben az idén tíz éve elhunyt előadóművész, zeneszerző közreműködött.


A programban szerepel Fonyó Gergely Cseh Tamás film című, 2000-ben bemutatott alkotása, valamint az énekes játékfilmes szerepei közül a Még kér a nép (1971, rendező Jancsó Miklós), A turné (1993, Bereményi Géza), és a 6:3, avagy játszd újra Tutti! (1998, Tímár Péter) - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

    

A turné és a 6:3... egyaránt 35 milliméteres kópiáról kerül mozivászonra, a vetítéseken mindkét film rendezője személyesen jelen lesz.

    

Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én Budapesten hunyt el. 1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett, egy kivételével ő írta valamennyi Cseh Tamás-lemez szövegét: négy évtized közös munkájának eredménye mintegy húsz album és tucatnyi est. 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.

    

Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2013 szeptemberétől bronzszobor őrzi emlékét a fővárosi Szent Gellért téren.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!