Bulvár, celeb

2017.10.25. 00:45

Dokumentumfilm készül a hollywoodi szexuális visszaélésekről

A hollywoodi szexuális visszaélésekről forgat dokumentumfilmet az Oscar-jelölt Kirby Dick rendező és Amy Ziering producer.

A dokumentumfilmes páros hétfőn jelentette be, hogy új munkájukban az olyan szexuális ragadozók viselkedésére akarnak rávilágítani, mint Harvey Weinstein és társai. Emellett azt is vizsgálják, hogy hogyan tette lehetővé visszaéléseiket az a kultúra, amely védelmezte őket.


A két filmes elmondta, hogy évek óta próbálták ezt a filmtervüket megvalósítani, de nagyon kevesen vállalták, hogy a kamera előtt mondják el tapasztalataikat, és nem találtak forgalmazót sem. A Weinstein-botrány nyomán azonban özönleni kezdtek hozzájuk a jelentkezők, "mintha egy láthatatlan gát szakadt volna át" - mesélték.


Kirby Dick rendezte a The Invisible War című 2012-es dokumentumfilmet az amerikai hadseregben előforduló szexuális erőszakról. The Hunting Ground című, 2014-ben bemutatott filmje pedig az egyetemi kampuszokon történt szexuális zaklatásokról szólt. Utóbbinak a The Weinstein Co. volt a forgalmazója. Mindkét dokumentumfilmet Oscar-díjra jelölte az amerikai filmakadémia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!