Bulvár, celeb

2017.07.31. 10:29

Világegyetemista bált tart a Müller Péter Sziámi AndFriends

A zenekar ősszel megjelenő új albumáról is bemutat ízelítőt.

Világegyetemista bál címmel rendez koncertet a Müller Péter Sziámi AndFriends szombaton az óbudai Kobuci Kertben. A zenekar ősszel megjelenő új albumáról is bemutat ízelítőt.

A szervezők közlése szerint a Müller Péter Sziámi AndFriends termékeny, innovatív, ugyanakkor hagyományőrző alkotócsoport, amely egyben baráti társaság. Az együttes folyamatosan játssza az egykori URH, a Kontroll-Csoport, a Sziámi, a korai Európa Kiadó és néhány más underground formáció kiemelkedő dalait.

A négy éve aktívan együtt zenélő AndFriends mostanában számos koncertet adott a főváros nagyobb helyszínein (A38, Budapest Kongresszusi Központ, G3, Kobuci, Dürer Kert) és tavaly óta fesztiválzenekarként is számon tartják. A zenekar gyakran lát vendégül előadókat más zenei műfajokból, a színházi szakmából, valamint az élő múltból. Felléptek már az AndFriendsszel Pintér Béla és társulata színészei is.

Várhatóan idén ősszel jelenik meg a Müller Péter Sziámi AndFriends harmadik CD-je új szerzeményekkel. Közülük a Szeretni még minden idők itthon legtöbbször (123 módon) feldolgozott magyar dala lett, lefordítottak lovári és szinto nyelvre, valamint jiddisre és angolra is. Az új anyag munkacíme: Ne vess magadra!.

A baráti társaság tagjai: Müller Péter Sziámi (ének, dalszövegek), Kirschner Péter (zeneszerzés, gitárok, vokál), Roszik Hella (ének, hegedű), Varga Orsolya (billentyűs hangszerek), Angler Ákos (dobok), Winterverber Csaba (basszusgitár). A koncerten vendégként közreműködik Kiss László (URH, Európa Kiadó) és Szekeres András (Junkies), az előzenekar az Azur lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!