Bulvár, celeb

2017.01.20. 08:00

Caramel váratlan fordulatokra számít a Dalban

Elindult a közmédia dalválasztó show-ja, amiben a nézőkkel együtt keresik Magyarország dalát; a győztes produkció képviselheti hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. A Dal 2017 zsűrijéhez új szereplőként Molnár Ferenc Caramel csatlakozott, a Fonogram-díjas énekest kérdeztük.

Szükösdi Judit

– Milyen szempontok alapján értékeli a produkciókat?

– Számomra a legfontosabb nézőpont, hogy milyen a dal. Természetesen sokat számít maga az előadás, az éneklés, a zenei kíséret, a show, a látvány is – de elsősorban az érdekel, hogy mennyire különleges, kiművelt, igényes a dalszöveg, milyen a dallam.


– Az ˝Eurovízió-faktort¨ mennyire keresi a dalokban?

– Alapvetően nem ezt figyelem. Úgy gondolom, most egy olyan dalt keresünk, ami elsősorban hazai sláger lehet; a magyar közönségnek szeretnénk egy olyan dalt, amit az egész ország dúdolhat – az idei műsornak ez a szlogenje is. Nem akarjuk, hogy az Eurovízióra való kijutás úgy lebegjen a dalok fölött, mint egyfajta más jellegű elvárás, mert nem lehet egyszerre mindennek megfelelni. Egyébként én örülnék annak, ha egy magyar nyelvű dal képviselne minket Kijevben. A dalfesztivál tavalyi győztese is az anyanyelvén énekelt, ami nekem nagyon szimpatikus. Ha a külföldiek nem is értik a magyar dalszöveget, de a rezgéseit át tudják érezni, mint ahogy mi is éreztük az ukrajnai énekesnő dalát hallgatva.


– Van már kedvence?

– Picit nehéz helyzetben vagyok az értékeléseknél, mert már most a szívemhez nőtt öt-hat dal. Otthon is többet dúdolok – ez nem reklámszöveg, tényleg ott motoszkálnak a fejemben –, és ezek teljesen különböző műfajú, eltérő stílusú, hangulatú számok. Valószínűleg majd maga a teljes produkció dönti el, hogy melyik lesz a kedvencem. 


– Külföldről is sokan követik A dalt, különböző fórumokon azt írják: erős lett az idei mezőny.

– Az utóbbi évek talán egyik legerősebbje, bár tavaly Freddie dala is nagyon kiemelkedő volt, vagy korábban Kállay-Saunders Andrásé. Most kiegyensúlyozottabb a mezőny, nincs olyan, hogy egy dal leveti magáról a versenyt és már sejthető a győztes, szerintem lesznek váratlan fordulatok. Olyan tehetségek is megmérettetik magukat a már profi előadók között, akiket eddig nem ismertünk, izgalmas része ez a műsornak: attól, hogy valakinek ismertebb a neve és a hangja, nem biztos, hogy az ő dala a nyerő. Láttunk már erre példát korábbi évadokban.

Caramel. Fotó: Sárosi Zoltán

Caramel. Fotó: Sárosi Zoltán

– Öt évvel ezelőtt a legjobb négyben végzett a magyar válogatón. Nem akarta újra megpróbálni?

– Valahogy úgy alakult, hogy az utóbbi években nem is fordult meg a fejemben. Ha most nem lennék zsűri, akkor lehet, hogy jövőre megpróbáltam volna. Azért, hogy ne maradjak le egy jó buliról, ráadásul itt olyan társaság jön össze, ami szakmailag minden előadónak hasznos: megismerkedhetnek egymással, zenei producerekkel, a feltörekvő tehetségekkel, nagyon inspiráló a közeg. Zsűriként is sokat lehet tanulni, hiszen azzal, hogy végighallgathattam a több mint háromszáz benevezett dalt, tágabb képet kaptam a magyar könnyűzene éppen aktuális helyzetéről.


– A saját zenei karrierjében idén mik a tervei?

– Izgalmas alkotói munkában vagyok, mert elkezdtem dolgozni az új albumon, ami még idén megjelenik. Ez azt is jelenti, hogy több dal megmutatkozik majd erről a lemezről év közben, várhatóan videoklippel. Emellett tervezek nagykoncertet és végre egy picit többet foglalkozhatok idén a musicalírással is. Már régóta dédelgetett tervem ez, de arról még nem árulhatok el részleteket, hogy mikor és milyen keretek között válik valóra.


– Kislánya, a két és fél éves Szofi milyen zenét szeret?

– Leginkább még gyerekdalokat hallgat, a kedvenc meséinek betétdalát. De szereti a népdalokat és egy-két számot tőlem is. Most, ahogy készül az albumom és írom az új dalokat, neki mindegyiket megmutatom. A minap az egyiket tízszer is le kellett játszanom, annyira tetszett neki. Egyébként mindenevő, de azt észrevettem, hogy a gagyi dolgoktól menekül, azt szereti, ami jó és ritmusosabb. Már most elég jó ízlése van a kiscsajnak! Kis túlzással, de ő dönti el, hogy melyik dalok kerülnek fel a lemezre. (Nevet.) Ami tetszik neki, az megy, ami nem, az kimarad – Szofi az én zenei rendezőm.


Cikkünket a hetente pénteken megjelenő tévémagazinban találják.

Címkék#tv

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!