Bulvár, celeb

2016.02.14. 21:19

Folytatja a párizsi merényletek miatt megszakadt turnét az Eagles of Death Metal

Az amerikai rockegyüttes Stockholmban lépett fel először.

A párizsi terrortámadások miatt félbeszakadt turnéját folytató Eagles of Death Metal amerikai rockegyüttes Stockholmban adta első koncertjét.


A zenekar teltházas fellépésén november 13-án a párizsi Bataclan klubban több mint nyolcvan embert ölt meg a terembe rontó három terrorista. Az együttes tagjai életben maradtak, a koncertkörutat azonban megszakították.


Jesse Hughes és Josh Homme zenekara decemberben jelentette be: februárban visszatérnek Európába, hogy bemutassák tavaly megjelent új lemezüket. A turné első állomása volt a szombati stockholmi fellépés.


Hughes a svéd TV4 csatornájának adott interjújában könnyes arccal beszélt az átélt szörnyűségekről, és arról, hogy ma is mennyire megviselik a történtek. Mint mondta, a párizsi merényletek idején "egyetlen gyáva emberrel sem találkozott", mindenki bátran viselkedett.


A csapat kedden Párizsban is fellép, ezúttal az Olympia koncertteremben, négy nappal később, február 20-án pedig az A38 szervezésében a budapesti Akvárium Klubban pótolják elmaradt novemberi 29-i koncertjüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!