Bulvár, celeb

2015.09.09. 12:22

Vádat emeltek Kállay-Saunders ellen

A bíróságon folytatódik Kállay-Saunders András verekedési ügye, az ügyészség vádat emelt az énekes ellen.

Közel két és fél évvel a verekedést követően vádat emeltek Kállay-Saunders András és barátja ellen! A Megasztár felfedezettje így is őrülhet, mert egy időben úgy tűnt, életveszélyt okozó testi sértés miatt is felelnie kell majd tettéért a bíróság színe előtt, a kiegészítő nyomozás során azonban módosult a vád. Az ügyészség ­­tájékoztatása szerint pedig immáron a vádemelés is megtörtént - írja a Bors.

A Bors a váddal kapcsolatban megkérdezett egy az ügyben független büntetőügyvédet, aki részletesen elmondta, mi mindent is jelent ez, és mire lehet számítani a bíróságon.


– A súlyos testi sértés nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket jelent, ennek a kísérlete pedig azt, hogy az elkövető szándéka az volt, hogy a sértett súlyos sérüléseket szenvedjen, szerencséjére csak könnyebbet szenvedett – magyarázta dr. Berényi András. – Ehhez jön még a csoportos garázdaság, azaz az, hogy az elkövetők másokban félelmet gerjesztettek a viselkedésükkel, cselekede­teikkel. Mindkét bűncselekményért három évig terjedő börtönbüntetés is adható a jogszabályok szerint, így halmozottan pedig maximálisan négy és fél év börtönt kaphatnak. Amennyiben büntetlen előéletűek, a bírói gyakorlat szerint azonban megúszhatják felfüggesztett börtönbüntetéssel – magyarázta. Ez azonban elmélet, hiszen nem tudjuk, jelen esetben, hogy dönt a bíróság.


Borsonline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!