Bor-neked

2011.05.04. 12:44

A szőlő és borkultúra megjelenése a Pannonnhalmi borvidéken (A kezdetektől a honfoglalásig)

A Sokoró, illetve Győr környéke már az őskorban kedvelt emberi lakóhely volt. A fennmaradó csekély leletanyag bizonyítja, hogy a neolit ember gabonatermesztéssel, állattenyésztéssel is foglalkozott ezen a területen. A réz-, bronz-, vaskori leletek szintén fellelhetők, elsősorban Győr, Pannonhalma közelében, amelyek az itteni szervezett társadalmi viszonyokra utalnak. (Lovas Elemér, 1937). Valószínűleg a Kr.e. V. században megjelenő kelta népcsoportok (boii, azali) voltak azok, akik először megismerkedtek a szőlő termésével és valószínűleg annak termesztésével is.

 

A rómaiakkal folytatott kereskedelem következtében felgyorsult a szőlő és bor elterjedése. A kereskedők borért cserében állatbőröket, élőállatokat szállítottak Itáliába. Villányi, 1882-ben írt művében idézi Posidonius kelták földjén tett utazásának egyik leírását, amelyben egy kelta vigadalmat mutat be: " Körben isznak ugyanegy cserép vagy ércedényből, melyet a szolgák körbe hordoznak; egyszerre ugyan keveset , de annál gyakrabban. A gazdagok itáliai vagy galliai bort isznak tisztán vagy vízzel vegyítve." Ebből kitűnik, hogy a terület esetleges bortermelése és minősége nem fedezte a belső szükségleteket.

A rómaiak kereskedőit az Kr.e. I. évszázad elején a római légiók követték. A Győr környéki terület is Pannonia provincia része lett, ahol a római katonaság mellett a polgári lakosság is szívesen települt le. Létrehozták a Rába és Mosoni-Duna összefolyásánál, stratégiai helyen található Arrabonát, amely hamarosan a térség központjává vált. Kisebb katonai táborok, polgári települések, villák létesültek a dombvidék lejtőin (Pannonhalma, Táp, Asszonyfa, Ravazd, Nyúl, Écs), ahol élénk szőlő és gyümölcstermesztés vette kezdetét. A meghódított lakosság átvette a lényegesen fejlettebb gazdálkodási módszereket és maga is foglalkozott ezzel a tevékenységgel. Az első században élénk borkereskedelem is kifejlődött, amit a komoly úthálózat is elősegített. A tartományokból rengeteg bort szállítottak Rómába, ugyanakkor az itáliai boroknak is jó keletje volt a provinciák különböző piacain, így Pannoniában is. A mai Fertő-tó, Budai-hegység, Balaton-felvidék, Szekszárd, Pécs térsége mellett a Győr környéki szőlőtermesztés is növekedett. Történt ez annak ellenére, hogy egy II. századi leírás szerint: „Pannonia népe vad, éghajlata zord, kemény telei miatt csak kevés szőlőt és olajfát művelnek." (Villányi, 1882.). A provinciák szőlőgazdálkodását Domitiánus császár (81-96) próbálta visszavetni, főleg az itáliai szőlőtermelők érdekében; megtiltva a szőlővesszők provinciákba szállítását és elrendelve a provinciális szőlőterületek nagy részének kivágását. Ezen rendeletet, amely érintette a mai dunántúli szőlőket is teljesen nem tudták végrehajtani. Probus császár (276-282) volt az, aki elsőként, feloldva a domitiánusi korlátozásokat, elősegítette a szőlőtelepítést egész birodalmában. Pannóniában, Sirmium közelében katonáival ültettetett szőlőt, akik valószínűleg a nehéz földmunkák miatt elégedetlenkedve, a források szerint egyszerűen agyonverték őt.

A Pannonhalma környéki szőlőkultúra is a III. századtól éli virágkorát. Egyértelmű adatok sajnos nem állnak rendelkezésre, de a korabeli leírások alapján nagyjából lehet következtetni a rómaiak szőlészetére. Egy Pécs közelében talált Liber (a bor istene Pannóniában) oltárkövön a tartományban termesztett szőlőfajtákra történik utalás, miszerint: "Csemegeszőlőt, gömbölyű aprószemű, erős lesbosi kecskecsöcsű és cabaliai borostyán levelű szőlőt" ismertek. Columella, római író, a tartományi szőlőknek több fajtájáról ír: a támasz nélkül álló "rövid törzsű fácskákat" (arbuscula), "lugasokat" (canteriates), a támaszték-náddal körülvett "karikásokat" (characatas) és a "kúszó művelésű" szőlőket (stratorum) említve meg. (Feyér Piroska, 1981) Annyi bizonyos, hogy a viszonylag hideg időjárás és fagyveszély miatt a Pannonhalmi-dombvidéken is inkább a földközeli tőkeművelésre törekedtek, sokszor takarással védekezve a fagyok ellen. A leírásokból tudjuk, hogy a szőlőműveléssel foglalkozó vinitorok ültetésnél csak a II-III. századtól alkalmazták a gyökereztetett vesszőket, s szőlőik nagy részét kapával mélyített barázdába ültették. A régészeti kutatások során több munkaeszköz került elő; jellegzetes négyszög alakú kapák, széles pengéjű, sarló alakú metszőkések, az elhalt növényi részek eltávolítására szolgáló balták, amelyek mind-mind a fejlett gazdálkodásra utalnak a Dunántúl minden szőlővidékén.

A Pannonhalmi borvidék Magyarország egyik legrégebbi borvidéke

A Pannonhalmi borvidék Magyarország egyik legrégebbi borvidéke

A virágzó római korszak az V. század elején ért véget. Arrabona környéke is, osztozva a tartomány sorsában, szenvedője lett a népvándorlás nehéz évszázadainak. Az állandó népcserék, háborúk nem kedveztek a letelepült mezőgazdasági kultúrának, így a helyi szőlőterületeknek sem. A hunok előszeretettel fogyasztottak bort, és meglehet, hogy, igaz kisebb területen és mennyiségben, de megtartották a tőkék egy részét. A hunokat követő gótok, gepidák, longobárdok, avarok, frankok, szlávok valószínűleg hasonlóan tettek, hiszen ők sem vetették meg a nemes italt. Szőlőmag-maradványok bizonyítják, hogy a VIII. században élt még a szőlőkultúra hazánk területén, sőt a IX-X. század forrásai már egyértelműen bizonyítják a Sopron, Pécs, Kőszeg, Szombathely és Balaton környéki ültetvények meglétét.

Valószínű, hogy a frank háborúkat is átélő Győr környéki mezőgazdasági területek is megmaradtak és a népvéndorlás utolsó hullámaként érkező magyarok itt is ép szőlőket találtak. Ebből az időszakból nem maradtak fenn források, csak a későbbi, középkori krónikákra, mondákra hagyatkozhatunk. Anonimus a következőket írja: "Árpád vezér és nemesei táborba szállának Szent Márton hegye mellett és Sabaria forrásából mind ők, mind barmaik ivának és a hegyre fölmenvén s Pannonia fölgyének szépségét látván, fölötte örvendének." Nem nehéz elképzelni, hogy a valóban fejlett szőlőkultúrával rendelkező terület (Villányi, 1882), mennyire megörvendeztette a magyar honfoglalókat. A Győr környékén ekkoriban élő szláv, germán népelemek, a letelepülő magyarsággal együtt folytatták a szőlőművelést, átadva egymásnak meglévő tapasztalataikat. A kalandozások korában az állattenyésztés mellett egyre nagyobb szerepet kapott a fáradságosabb, de termelékenyebb növénytermesztés, szőlőtermesztés is. A technológia folyamatos fejlődését elősegítették a környező népekkel való állandó kereskedelmi kapcsolatok, illetve a háborúk során behurcolt, szőlőtermesztésben jártas foglyok is. (Feyér Piroska, 1981.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!