Kisalföld logö

2019. 01. 20. vasárnap - Fábián, Sebestyén -4°C | 2°C Még több cikk.

IDŐUTAZÁS

2019.01.07. 08:31:02

Tanulmányozd Isten kijelentéseit.

„Igen biztos nálunk a prófétai beszéd [is], amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (Péter második levele 1,19)

TAPASZTALAT

Egyszer egyik kis tanítványom odajött hozzám, és szinte remegő félelemmel kérdezte meg, hogy tényleg atombombával robbantják-e föl a földet az emberek. Azon aggódott, hogy mi lesz, ha egy kutató vagy politikus véletlenül vagy tudatosan megnyomja a kilövő rakéták indító gombját, és világvége lesz. Elmondtam neki, hogy nyugodjon meg, mert ez nem így fog történni. Nem fog atombomba által elpusztulni a Föld. Elmondtam neki, hogy Jézus jön majd el az idők végén, hogy igazságot szolgáltasson, és ennek is rendelt ideje van. Mindezt a Bibliából tudhatjuk Nem véletlenül, akármikor történnek ezek. Megnyugodott. Miért tudtam olyan biztosan válaszolni neki? Mert a Szentírásból már megismertem az idők rendjét, a jövő főbb eseményeit, és Jézus második eljövetelének a jeleit, az emberi történelem lezárását.

Voltatok már úgy, hogy szerettetek volna visszamenni a múltba, hogy valamelyik korszakban körülnézzetek? Vagy talán inkább a jövőt szerettétek volna megismerni? Az emberek fantáziáját mindig izgatta az időben való utazás, a múlt, a jövő felfedezése. Mivel az időből nem lehet kilépni, ezért tárgyi emlékek, hagyományok, nyelvi emlékek, régi iratok segítségével néprajzkutatók, régészek, levéltárosok és különböző tudósok igyekeznek feltárni és rekonstruálni a múltat. Persze kisebb-nagyobb tévedésekkel sikerülhet csak ez, éppúgy, mint a jövő kutatása. Milyen boldogok lehetünk, hogy nekünk, akik Isten útján járunk, nem kell bizonytalanságban lennünk.

Isten ezt mondja: „Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat.” (Ésaiás könyve 46,9-10)

Isten az ő prófétái által gondoskodott arról, hogy minden az életünk és üdvösségünk szempontjából fontos dolgot megtudjunk a múlttal és jövővel kapcsolatban. Sok mindenről elmondja azt is, minek mi lesz a következménye. Így segít jól döntened. A legizgalmasabbak talán a nagy történelmi próféciák megismerése Dániel- és Jelenések könyvében. Milyen érdekes nekünk, az idők végén élő embereknek, hogy a régen megjövendölt események megvalósulását már láthatjuk! Ami nekünk múlt, az a több száz vagy ezer évvel ezelőtt élő, Írásokat tanulmányozó embereknek még jövő volt. Hitben kellett elfogadniuk, hogy valami úgy lesz, ahogy Isten mondja. Mi már láthatjuk, hogy valóban megtörténtek, és ez hitünket erősíti. Pl. Nabukodonozor szobor látomásában láthatjuk a történelmi birodalmak és korszakok egymásutánját (Dániel könyve 2. fejezet).

Tanulmányozd Isten kijelentéseit a jövőről és hited erősödik, félelmeid elmúlnak! Megláthatod, hogy az oly zűrzavarosnak tűnő történelemben mindig Isten hatalma, gondviselő keze teremt rendet, és semmi nem történhet az Ő tudta nélkül. A te életedben sem. Ő szerető, igazságos és gondoskodó. Gondolj erre ebben az új évben!


Szerető barátaid: Attila bácsi és felesége, Zsuzsa néni
sz.attila.zsuzsa@gmail.com
Tel.: 30/2-26-27-28