Kisalföld logö

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 19°C | 32°C Még több cikk.

GYÓGYÍTÓ ÉNEK ÉS ZENE

2019.05.13. 08:31:57

Te is énekelj, zenélj!

„Dicsérjétek az Urat! Dicsérd, én lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg élek, éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok.” (Zsoltárok könyve 146,1-2)

TAPASZTALAT

Tegnap kórustalálkozón voltunk. Szebbnél szebb zene- és énekszámok hangzottak el. Vajon milyen hatást gyakorolt ez ránk, akik hallgattuk, és azokra, akik énekeltek, zenéltek – azon túl, hogy biztos volt bennük egy kis izgalom is, egy kis drukk a fellépés miatt?

Akár érezzük, hogy hat ránk a zene, akár nem, akkor is hatást gyakorol ránk, ezt már a tudomány is megállapította. Tudósok megfigyelték és igazolták, hogy a tavaszi rügyfakadást elősegíti, serkenti a madarak éneke. Ha klasszikus zenét hallgattattak tehenekkel, akkor több tejet adtak stb. Ha az öntudatlan természetre így hat a zene, akkor mennyivel inkább hat ránk, emberekre. Tegnap én is megfigyeltem magamon, hogy a lágy, finom hangzású, harmonikus zene bennem is harmóniát teremtett. Az erővel, lelkesedéssel előadott kórusművek szinte egész lényemet, testemet-lelkemet megrendítették. Még nagyobb a hatás, ha több százan, együtt énekelünk, és ha én is énekelek. Óriási erőt ad, óriási feszültségeket old fel. Az elénekelt öröm kétszeres öröm, az elénekelt bánat fél bánat.

De még ennél is több áldást nyerhetünk az ének-zene által. A szép zene gyógyít. Tegnap mi Istent dicsőítettük. Vajon miért mondja a Biblia, hogy „Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!” (Zsoltárok könyve 147,1)? Minden bizonnyal azért, mert ha Isten ígéreteit énekelve nyilvánítjuk ki, akkor hitünk erősödik, és így Jézussal való kapcsolatunkat is megerősíti.

Az 1930-as években, a nagy gazdasági világválság óriási csapás volt egy James Cash Penney nevű üzletemberre, még az egészsége is veszélybe került. Hatalmas pénzügyi veszteségei miatt Penney annyira mélyre süllyedt az aggodalomba és kétségbeesésbe, hogy úgy érezte, már nincs is miért élnie. Még a családja és a barátai is magára hagyták. Egyik éjjel a kórházban annyira elcsüggedt, hogy úgy érezte, a másnap reggelt már nem éri meg! Akkor énekszót hallott a kórházi kápolnából. Ezt az éneket énekelték: „Ne rettegj, bármi sújt téged! Isten gondol reád. Szárnya alatt van védelmed, Isten gondol reád.” Bement a kápolnába, végighallgatta az éneket, a bibliaolvasást és az imádságot. Azt írta: „Hirtelen valami történt. Nem tudom megmagyarázni. Csak csodának tudom nevezni. Úgy éreztem, hogy hirtelen valami kiemelt a sötét börtönből a ragyogó, meleg napfénybe.” Attól a naptól kezdve J. C. Penne y-t sohasem gyötörte többé aggodalom. A kápolnában töltött percekről így ír: „életem legdrámaibb és legdicsőségesebb húsz perce”. Amikor 95 éves korában elhunyt, a nevét viselő, 1660 áruházból álló üzletláncot hagyott hátra.

Amikor semmi más nem működik, Isten dicsőítése, mely dallamban csendül fel, kiemeli lelkedet a félelemből. Ezért mondja a Biblia, hogy „Istenünkről énekelni jó.” Próbáld ki te is! Működik! (Mai Ige 2019. május 6. hétfő)

Te is énekelj, zenélj! Ha tudsz valamilyen hangszeren játszani, akkor élj ezzel a kiváltsággal. Ha nem – mint ahogy én sem tudok –, akkor hallgass szép zenéket, énekeket és énekelj te is! Meg fogod tapasztalni az áldást, amit Istenünk így rád áraszt!

Szerető barátaid: Attila bácsi, Zsuzsa néni
sz.attila.zsuzsa@gmail.com
Tel.: 30/2-26-27-28