Kisalföld logö

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Hétvégi Tűnődések

2019.03.16. 15:23:37

„Mester, jó, hogy itt vagyunk!” (Lk.9/33.)

Jézus Péterrel, Jánossal és Jakabbal felment Tábor hegyére. Miközben imádkoztak, az apostolok elaludtak. Jézus arcának színe elváltozott, ruhája pedig fehéren ragyogott, mellette megjelent az ószövetségi idők két nagy alakja, Mózes és Illés. Amikor Péter és társai felébredtek, megpillantották Mesterük dicsőségét és a két legendás férfit. Ez a csodálatos jelenet végtelen lelki békességgel töltötte el őket. Péter önkéntelenül nyitotta szólásra ajkát és fogalmazta meg valamennyiük érzését: „Mester, jó, hogy itt vagyunk!” (Lk. 9/28-34.)

A világban minden változik, minden viszonylagos. Mégis, az embernek e változó viszonyok közepette is szüksége van bizonyos állandóságra. Kell egy hely, egy állandó viszonyítási pont, ahová bármikor visszatérhet. Ezért mindenkinek szüksége lenne egy saját „Tábor-hegyére”, ahol Istenben lehet önmagával, ahol a hétköznapok elhasználtsága után újra – lelkileg is – feltöltődhet.

Ha akarjuk, ha nem, annyi elszomorító dolog keserít meg bennünket. Szinte lelki fájdalmat okoznak azok a sajnálatos negatív események és folyamatok, melyek között nap mint nap kénytelenek vagyunk élni. Ebben a közegben csak Isten változatlan állandósága képes lelki békességgel, nyugalommal eltölteni az embert. A nagyböjti kegyelmi időben élő hívő még inkább keresi az Istennel való négyszemközti csendes közelséget. Keresi azt a pontot, ahonnét ismét reálisan ítélheti meg magát.

Kell egy hely, ahol önmagammal is szembesülhetek. Ahol végre nem a félelem környékez meg és nem az aggódás fojtogat, hanem őszintén fakad fel lelkemből a sóhaj: „Jó, hogy itt vagyok!” Ahol helyrebillenthetem régen felborult lelki egyensúlyomat. Ahonnét ismét esélyt kaphatok, hogy összegabalyodott dolgaimat kibogozzam, hogy emberi kapcsolataimat szeretettel, békességgel gazdagítsam.

A lelkisivatag böjti pusztájában feldereng a Tábor hegyi találkozás élménye is. Hiszen önmegtagadásaink, élethelyzetünk, sorsunk – gyakran sziklás, tövises – útján megérint a kegyelem. Az Istennel találkozás élménye ad újra erőt csüggedő szívünknek. Tábor-hegy ajándéka nem érdem, hanem kegyelem, viszont az erre való törekvés valamennyiünk kötelessége lenne…