Bélyegblog

2014.02.04. 12:54

Bélyeggel ünnepel a Máltai Szeretetszolgálat

Bélyeget bocsátott ki kedden a Magyar Posta abból az alkalomból, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fennállásának 25. évfordulóját ünnepli.

A segélyszervezet 1989. február 4-én alakult meg - emlékeztetett Kozma Imre, a szeretetszolgálat alapító elnöke a bélyegkibocsátás alkalmából szervezett keddi sajtóeseményen.
A szervezet megalakításának indokairól azt mondta: a szolgálat olyan értékeket tudott megjeleníteni, amelyek a társadalom számára, az emberek megsegítése érdekében nélkülözhetetlenek és elengedhetetlenek.

Kozma Imre hangsúlyozta: egy társadalom akkor egészséges, ha abban mindenkinek helye van és senki sem szenved olyan nélkülözést, amely elviselhetetlenné teszi az életét.
A bélyegen is megjelenített pajzs a 900 éves máltai szellemiség hordozója, a világ négy tája felé sugárzó szeretet szimbóluma - tette hozzá.

Molnár Róbert, a Magyar Posta Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta: a bélyegkép központjában a közismert jelkép, a nyolcágú máltai kereszt látható. Ezt foglalja keretbe a "Tuitio fidei et obsequium paeuperum - A hit védelme és a szegények szolgálata" jelmondat. A bélyeghez tartozó alkalmi borítékon a szervezet tevékenységének néhány jellegzetes életképét, az alkalmi bélyegzőn pedig a jubileumi logót foglalta egységbe Kara György bélyegtervező grafikusművész.
A 300 forint névértékű bélyeg a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült 500 ezer példányban.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindennapos tevékenységei közé tartozik étel- és ruhaosztás, a szervezet emellett szállást kínál a fedél nélkülieknek, munkatársai ügyet intéznek az arra képtelen emberek helyett. A Máltai Szeretetszolgálat csináltatott elsőként szemüveget hajléktalanoknak, bevezették a jelzőrendszeres házigondozást és megnyitották az ország első kerekesszékes műhelyét, valamint integrációs programokat hoztak létre a leszakadó közösség megsegítésére.
Forrás: MTI

Címkék#bélyeg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!