Kisalföld logö

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 27°C Még több cikk.

Zúgolódnak a Volánosok

Nem engedi tárgyalni a munkáltatót a bérekről a tulajdonos. Kétséges, hogy áprilisban már emelt bért kapjanak
Türelmetlenek a volánosok, mert a béremelésről még csak tárgyalni sem engedi a munkáltatót a tulajdonos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
A Közúti Közlekedési Szakszervezet úgy látja, az alágazatban egyre kétségesebb, hogy áprilisban az emelt béreket kapják a munkavállalók. A volánosok zúgolódnak.

Nem értik, ezért fel vannak háborodva a Volános munkavállalók és a szakszervezetek is, mert a kormány február 16-i béremelési bejelentése óta eltelt idő alatt semmi nem történt ez ügyben, a munkáltató még csak meg sem kezdte az érdemi egyeztetést az érdekvédőkkel az alágazatban.

A kormánybejelentés szerint már márciusban emelt béreket kellene kapniuk a munkavállalóknak – január elsejével visszamenőleg –, ezzel szemben még az érdemi tárgyalások sem kezdődtek meg.
Kiderült, a halogatás oka az, hogy a tulajdonos, MNV Zrt. nem ismeri a kormány által jóváhagyott mértékek mögöttes tartalmát, s ezért nem engedi bérről tárgyalni a munkáltató képviselőit.

Ezzel szemben mindenféle hírek jelennek meg a médiában, – a kiemelt fejlesztésben érintett ágazatok – találgató és reménykedő szakszervezeti vezetői részéről, hogy április 10-én már az emelt bérek érkeznek a számlákra. Továbbá társaságonként eltérő mértékekről, differenciált emelésekről, „helyben" kiharcolható cafetériáról szólnak a hírek.
Ezek a kérdések a tárgyalások során dőlnek el, ami még érdemben el sem kezdődött és köztudott, a volánosok esetében ez helyi megállapodásokkal zárul. – közölte Baranyai Zoltán, a KKSZ elnöke.

A KKSZ a tárgyalások mielőbbi folytatását sürgeti, félinformációk birtokában nem látja értelmét olyan találgatásokba bocsátkozni, amelyek félrevezetik a munkavállalókat.

Nem érzem a döntéshozók kellő felelősségét a béremelés végrehajtásának elhúzódása kapcsán, a munkavállalók türelmével nem kellene így visszaélni, mert nem ezt érdemlik

– szögezte le Baranyai Zoltán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: Ebben a pillanatban is ostrom alatt állunk - Galéria

Orbán: Ebben a pillanatban is ostrom alatt állunk - Galéria
A kormányfő szerint az Európai Unióra nem lehet számítani, "csak magunkra". Tovább olvasom