Kisalföld logö

2019. 02. 24. vasárnap - Mátyás -6°C | 3°C Még több cikk.

Véget ért a Budapest Pride, feloszlattak egy ellentüntetést

A menet jelentősebb atrocitás nélkül haladt végig, a rendőrség közlése szerint a hídnál kellett feloszlatniuk egy ellentüntetést.
19:16 - Véget ért a 22. Budapest Pride keretében rendezett felvonulás szombaton, nem sokkal este 6 óra előtt a Várkert Bazárnál. A Kossuth Lajos térről indult menet jelentősebb atrocitás nélkül haladt végig az Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila utca, Lánchíd útvonalon, a rendőrség közlése szerint a hídnál kellett feloszlatniuk egy ellentüntetést.

A menet útvonalának egy részére helyeztek ki kordonokat, a mellékutcákat rendőrök, illetve rendőrautók állták el - tapasztalták az MTI helyszíni tudósítói. Ezzel kapcsolatban Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője úgy fogalmazott, a mostani Pride sokkal szabadabb volt, mint az előző években, ami kedvező elmozdulás a jövőre nézve. 
    
A rendezvényt csak néhány helyen zavarták meg ellentüntetők. A Vértanúk terénél mintegy harmincan tiltakoztak, a pólójukon látható feliratok szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, illetve a Betyársereghez tartoztak, de a rendőrök megakadályozták az atrocitást. 
    
Az Október 6. utcánál, majd a Lánchíd pesti hídfőjénél próbálta megzavarni egy-két ellentüntető a menetet, ám a rendőrök megakadályozták, hogy berohanjanak a tömegbe. Erről a rendőrség azt közölte: a szombatra "a Budapest Pride 2017 szervezői részéről újonnan bejelentett, a korábbi felvonulástól eltérő menet útvonalán", a Lánchíd pesti hídfőjénél feloszlattak egy előre be nem jelentett ellentüntetést; nem sérült meg senki.

18:16 - A esélyegyenlőség érvényesüléséért szólaltak fel a 22. Budapest Pride felvonulására érkezők előtt elmondott beszédeikben a rendezvény szónokai szombaton a budapesti Kossuth Lajos téren.

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) múlt héten kezdődött fesztiváljának felvonulása előtt Schiling Árpád rendező kijelentette: a cél az, hogy egyenjogúság legyen, amit nem lesz egyszerű elérni, mert "saját politikai vezetőinkkel szemben kell vállalniuk önmagukat". 
    
A rendező úgy fogalmazott, ez nem lesz könnyű, mert a parlamenti képviselők túlnyomó többsége homofób. Hangsúlyozta: az LMBTQ-közösség egyenlő jogokat akar, és ez teljesen normális, az viszont nem normális, hogy a házasságok fele Magyarországon felbomlik, aminek hátterében leginkább az alkohol áll, és az sem normális, hogy minden évben egy kisvárosnyi gyerek menekül el otthonról.
    
A "Szabad-e vagy?" mottóval meghirdetett fesztivál fő rendezvényének második szónoka, Gyémánt Ágnes, a Támogató Szülők Csoportjának alapítója azt mondta, az érintett szülőknek is "elő kell bújniuk", hogy példájukkal és tapasztalataikkal segítsék a többieket. Hangsúlyozta: fontos a társadalmi szolidaritás, amit erősíteni lehetne azzal, ha már a közoktatásban beszélnének a témáról. "Esélyegyenlőséget kell teremteni, és meg kell adni mindenkinek a szabadságot", amiben mindenki az lehet, aki.
    
Szólt arról is: az álma az, hogy a lánya és annak barátnője összeházasodhasson és gyermeket vállalhasson, így alkotva egy "szivárvány családot". 
 
Fotók


    
Hollander Dániel a szervezők nevében bejelentette: mivel a rendőrséggel nem sikerült megállapodni arról, hogy ne kelljen kordonok között vonulniuk, alternatív útvonalat jelentettek be, amit a hatóság elfogadott. Elmondta, most az Alkotmány utca, a Bajcsy-Zsilinszki út, a József Attila utca és a Lánchíd érintésével érkeznek meg a Várkert Bazárhoz. Közlése szerint a menetet több száz rendőr, kamerás megfigyelő és szervező kíséri majd a biztonság miatt, ugyanakkor megjegyezte, fellépnek a félelem és a megalkuvás ellen, amit a kordonok szimbolizálnak.
    
A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás résztvevői ezután elindultak a térről, hét jármű felvezetésével. A korábbi évekkel ellentétben nagy kamionokat nem látni a felvonuláson, mindössze három, lufikkal feldíszített platós teherautót látott a helyszínen az MTI munkatársa.
    
A felvonulásra több ellenzéki párt képviselői érkeztek. Támogatásáról biztosította a rendezvényt - harminhat nagykövetség mellett - az MSZP, a LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és az MLP. A Jobbik ugyanakkor azt közölte, ha 2018-ban kormányra kerülnek, nem fogják engedni, hogy "az országban nyíltan családellenes megmozdulásokat rendezhessenek".
    
A rendezvényt megelőzően a Vértanúk terénél az MTI tudósítója több ellentüntetőt is látott, akik "szégyen", "Jézus mondja, térjetek meg, mert a bűn zsoldja a halál", "A házasság Magyarországon egy férfi és egy nő szövetsége, nyugodjatok bele!", valamint "Emeld fel te is a hangod a magyar identitás és élettér védelmében!" feliratú táblákat, valamint molinókat tartottak maguk előtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fontos levelet küldött a vasutasoknak Orbán Viktor

Fontos levelet küldött a vasutasoknak Orbán Viktor
A miniszterelnök harminc százalékos béremelést ígér. Tovább olvasom