Kisalföld logö

2018. 12. 17. hétfő - Lázár, Olimpia -5°C | 1°C Még több cikk.

Trendivé válnak a szabályok - Vicces, kreatív videókkal harcolnak a biztonságunkért

Néhány éve rendre felkapjuk a fejünket az újhullámos videókra, amelyeket eddig merevnek, vaskalaposnak gondolt szervek készítenek. Tanítottak már újraélesztést a mentők kérésére a Valami Amerika sztárjai, de segítettek már be a tájékoztatásba - a rendőröknek - olyan példaképek is, mint Kenderesi Tamás úszó. A reklámszakember szerint ez a nyitottság közelebb hoz.
„Rohamrendőröktől kapott védelmet egy anyuka és kislánya" – ilyen és ehhez hasonló szalagcímek kelthették fel az ember figyelmét másfél héttel ezelőtt, ha online böngészte a híreket. S bár valóban egy szomorú eset vezetett a hírhez, a címek mögött nagyon fontos, ám más típusú tartalom rejtőzött.

Van kinek mondani

A gyanútlan olvasó kattintás után egy videót talál, amelyben egy kislány az édesanyjával rohamrendőrök alkotta sorfal mögött kel át – biztonságban – a zebrán. A kisfilm rámutat, hogy bár szeretnének, a rendőrök sem lehetnek ott mindenhol, figyelni a másikra az összes közlekedésben részt vevő fél közös feladata.

 Idén eddig 440 zebrán átkelő gyalogost gázoltak el, és még csak az év első felén vagyunk túl. Nemrégiben egy négyéves kislány szenvedett életveszélyes sérüléseket, amikor édesanyjával egy keszthelyi gyalogátkelőhelyen elgázolta egy német rendszámú autó. A videó célja ugyanaz, mint a korábbi, akár évtizedekkel ezelőtti, jóval ötlettelenebb társadalmi célú hirdetéseké: felhívni a figyelmet a veszélyre.

Épp úgy, ahogy a mentők nemrégiben debütált szuperhősös videósorozatának is, amelyben a mentők munkáját nehezítő helyzeteket mutatják meg filmes trükkök segítségével. A figyelemfelkeltésre pedig hatalmas szükség van, mi sem bizonyítja ezt jobban a statisztikák mellett, mint a szintén a napokban nyilvánosságra hozott levél, amelyben egy idős nő a szomszédját éppen újraélesztő mentők zajongására panaszkodik.

Unalmasból érdekes

De vajon mi a titok? Miért nem elég egyszerűen csak elmondani újra és újra, mit szabad és mit nem? Miért érdekelnek mindenkit jobban ezek a kreatív videók, mint a szimpla statisztikai adatok? Földi Miklós Dániel reklámpszichológus válaszol. Elmondja, a száraz tényekre kevésbé figyelünk oda, egy vicces, jópofa, harsány videót viszont könnyen észreveszünk, hiszen jobban kitűnik a minket bombázó információhalmazból.

– A rendőrségi és mentős közlemények, az általuk hangoztatott szabályok az élet kötelező elemei közé tartoznak. Igazából mind tudjuk, hogy be kell kötni magunkat az autóban, hogy nem szabad gyorsan hajtani, és hogy segíteni kell bajba jutott embertársainkon – a tapasztalat mégsem azt mutatja, hogy a hétköznapokban is eszerint élnénk. Újra és újra felhívják rá a figyelmünket, ám a társadalmi célú hirdetések általában nem túl érdekesek, önmagukban elég szárazak, így a hatásuk is csekélyebb mértékű – mondja a szakértő, és hozzáteszi, a változás kifejezetten jót tehet.
Vinnie Jones után szabadon

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány újraélesztési kampányának elődje a British Heart Foundation nagy sikerű Vinnie Jones’ hard and fast Hands-only CPR kisfilmje.
 

Nem ijesztgetnek

– Az újracsomagolt, emberközelibbé, érdekesebbé tett társadalmi célú hirdetések nagyobb eséllyel jutnak eszünkbe olyan helyzetben, amikor szükségünk van rájuk – folytatja, és hozzáteszi, jó, hogy ezek az új videók nem ijesztgetni, papolni próbálnak.

– A mai fogyasztó kikéri magának, ha ijesztgetik, viszont szeret az árral úszni. Képben akar maradni, és ha valami trendi, azt követni fogja, ami nem trendi, az ugyanis ciki – szögezi le, és kiemeli a mentők Valami Amerikára épített újraélesztős videóját. – Bár alapvetően a jó irány ellenére is van még mit fejleszteni ezeken a videókon, a kultfilmre alapozott ötlet telitalálat volt. Frissen, viccesen, a nagy többség számára ismert, fontos és érthető környezetbe ágyazva mutatott rá a problémára. Trendivé tette az újraélesztést, ráadásul mindenki erről beszélt, és sokáig emlékezni fogunk rá, vagyis elérte a célját. A celebek pedig, akik egy-egy ügy mellé állnak, önmagukban is sokat tesznek a sikerért – véli a reklámpszichológus.

Instázik a rendőrség is

 – Ezekből a videókból úgy tűnik, felismerték, hogy nem muszáj vaskalaposnak és szigorúnak lenni minden helyzetben, ami különösen fontos, ha a fiatalokat is meg akarják szólítani. Ők ugyanis koruknál fogva lázadnak a merev szabályok ellen, lazasággal, nyitottsággal, humorral sokkal előbb fel lehet kelteni a figyelmüket, mint riogatással. A nyitottság és az emerközeliség pedig, amit ezek a videók sugároznak, a felnőttek érdeklődését is nyilván felkeltik – magyarázza Földi Miklós, és hozzáteszi, nemzetközi példák is bizonyítják, hogy végre a hivatalos szervek is rájöttek, az új reklámkészítési technológiák nem csak a piaci szereplők malmára hajthatnak több vizet.

Card

A rendőrséget is megkérdeztük minderről. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya válaszolt kérdéseinkre. Elmondták, a rendőrség kommunikációs szakemberei is követik a trendeket, így felismerték azt, hogy nyitni kell a közösségi média irányába annak érdekében, hogy az üzeneteink minél szélesebb réteghez eljussanak. A rendőrség jelen van a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon is.

Jön az új film

Megkérdeztük, milyenek a visszajelzések, mérhető-e a videók hatása. Szerencsére, főleg a média oldaláról, kifejezetten pozitívak a reakciók, tudtuk meg. A videók hatásának pontos mérése azonban nem lehetséges, hiszen a rendőrség bűn- és baleset-megelőzési tevékenysége nagyon sokrétű, amelynek csak egy szeletét adják a megelőzési videók.

– A figyelemfelhívó videók készítése folyamatos, a közeljövőben is felkerül egy újabb kisfilm a rendőrségi YouTube-csatornára. A videók készítéséhez nem veszünk igénybe külső szakembereket, a kommunikációs területen dolgoznak kreatív kollégák, az ő csapatmunkájuk eredményeként készülnek el a kisfilmek. A témaválasztásnál az aktualitás a fő szempont (például a strandszezon vagy a fesztiválok időszaka), illetve vannak állandó témák, amelyeket nem lehet elégszer hangsúlyozni, például a gyalogosok védelme. Az egyes videók elkészítéskor természetesen az illetékes szakterület munkatársaival is egyeztetünk. Arra a kérdésre, hogy melyik videónkra vagyunk a legbüszkébbek, nem tudunk válaszolni, hiszen mindegyikre egyformán büszkék vagyunk – írják.

 Nem szuperhősök

Háromrészes sorozatot adott ki az Országos Mentőszolgálat nyár elején. Ebben három fontos veszélyforrásra hívja fel a figyelmet, segítségül hívva a divatos szuperhősfilmek fogásait. Az egyik, hogy minden másodperc számít, amikor egy mentő szirénázva robog át a városon. Vannak azonban, akik a fülhallgató miatt nem hallják a jelzést, ez pedig balesetveszélyes. A másik, hogy a szirénázó mentőst mindig el kell engedni. Amíg ezzel nem okozunk balesetet, biztosítanunk kell az akadálytalan továbbhaladást. A harmadik, hogy közvetlenül a mentő mögé ne parkoljunk, hiszen ezzel nehezebbé vagy lehetetlenné válik a betegmozgatás.
 

Díjnyertes Stayin' Alive

2015-ben Bala, azaz Csuja Imre, a Valami Amerika gengszter papája segített megtanítani az országot a laikus újraélesztés lépéseire – a Stayin' alive című kultikus dal ritmusára mozogva –, 2016-ban pedig már az 1 százalékért kampányolt vele és Győrfi Pállal az Országos Mentőszolgálat Alapítvány. A két film együtt több mint hárommilliós nézettséget hozott, ami a hazai társadalmi célú reklámfilmek mezőnyében példátlan sikernek számít. A nagyközönség mellett a reklámszakma is elismerte a sikert. A hatékonysági Oscarnak nevezett Effie-díj elismert szakembereiből álló zsűrije úgy ítélte: a Tartsd életben! és az 1% – Nekünk sokat számít! minisorozat Ezüst Effie-t érdemel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tállai: augusztus 27-én érkezik a szeptemberi családi pótlék

Az idén is korábban fizeti ki az államkincstár a szeptemberi családtámogatási ellátásokat. Tovább olvasom