Kisalföld logö

2019. 02. 23. szombat - Alfréd -6°C | 2°C Még több cikk.

Szijjártó: felelőtlen az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntése

Egy újabb jogi vita fog kezdődni, amelynek során a magyar kormány harcolni fog - mondta a külügyminiszter.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nagyon felelőtlennek nevezte csütörtökön az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntését, mert a döntés teljesen mértékben ellentétes az európai népek érdekeivel és az Európai Unió biztonságával.

A miniszter az uniós védelmi és külügyminiszterek nem hivatalos tallini találkozóján újságíróknak azt mondta, hogy "fontos megvizsgálni a döntés tartalmát, miután az nem mondja ki, hogy Magyarországnak be kellene fogadnia illegális bevándorlókat".

Az ítélet azt mondja ki, hogy a belügyminiszterek tanácsának kötelező kvótáról hozott döntése összhangban áll az európai előírásokkal – közölte.

Ez azt jelenti, hogy most egy újabb jogi vita fog kezdődni, amelynek során a magyar kormány harcolni fog, hogy megvédje az országot - szögezte le, és hozzátette, az újabb jogi vita a kötelező betelepítési kvóta végrehajtásáról szól majd.

Egy másik kérdésre válaszolva közölte, hogy az Európai Bíróság ítéleteit nem lehet figyelmen kívül hagyni, de meg kell érteni, hogy azok miről szólnak.

A kormány mindig tiszteletben fogja tartani az európai rendelkezéseket, például a schengeni egyezményt, amely egyértelmű intézkedéseket tartalmaz arról, hogy miként kell megvédeni az EU külső határait - közölte Szijjártó Péter.

Azt viszont soha nem fogja a kormány elfogadni, hogy rajta és a magyar embereken kívül bárki más döntsön arról, kit engednek be Magyarországra - szögezte le.

Korábban írtuk:
Annak ellenére, hogy az Európai Bíróság nem foglalkozhatna politikai érvekkel, politikailag motivált döntést hozott, amikor a kvótaperben elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét
- jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.


Ugyanis azt a jól felépített, logikus, egymásra épülő jogi érvek sorozatát tartalmazó rendszert, amit a magyar és szlovák kereset is tartalmazott, a bíróság nem tudta cáfolni - közölte Kovács István.

Ugyanakkor abban a kérdésben tárgyszerű volt a döntés, hogy kimondta: a menekültek áthelyezéséről szóló határozat határideje szeptember 26-án lejár, amivel nehéz helyzetbe hozta az Európai Bizottságot (EB) - tette hozzá.

Magyarázatképpen elmondta: az EB-nek most el kell dönteni, hogy az ideiglenes intézkedés hatályának lejárta ellenére bírósági szakba lépteti-e a kötelezettségszegési eljárást – mondta.

A kutató szerint az EB annál is inkább nehéz helyzetbe került, mert sem Görögországban, sem Olaszországban nincs annyi menekült, aki az áthelyezésről szóló döntésben szereplő feltételeknek megfelelne.

Vagyis ha kimondaná az EB, hogy a kvótáról hozott döntést szeptember 26. után is végre kell hajtani, nem Magyarországot és Szlovákiát hozná nehéz helyzetbe hanem a kvótapártiakat - fűzte hozzá.

Arról is beszélt, hogy a mostani bírósági döntés csupán arról szólt, hogy jogszerű volt-e a 2015 szeptemberében a kvótákról hozott döntés.

Azt egy következő eljárásban lehet kimondani, hogy Magyarországnak be kell-e fogadni a menekülteket.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország kényelmes helyzetben van és "a bizottság térfelén pattog a labda" - mondta Kovács István.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár a Kormányinfón: az EB döntése Brüsszelt próbálja helyzetbe hozni

Lázár a Kormányinfón: az EB döntése Brüsszelt próbálja helyzetbe hozni
Lázár János miniszter és Kovács Zoltán a 97. kormányinfón számolt be a kormányzati történésekről,… Tovább olvasom