Kisalföld logö

2019. 07. 22. hétfő - Magdolna 19°C | 31°C Még több cikk.

Rendőrkézen a menóra-rongálók

Két fiatalember maga jelentkezett az I. kerületi kapitányságon, harmadik társukat pedig XVIII. kerületi lakásán fogták el.
Rendőrkézre került az a három fiatal, aki a gyanú szerint megrongálta a hanuka-gyertyatartókat, illetve az azokhoz tartozó emléktáblákat szombat hajnalban a budapesti Blaha Lujza téren, a Nyugati téren és a Városház parknál - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtószóvivője hétfőn sajtótájékoztatón.

Bognár Kinga közölte, hogy két fiatalember maga jelentkezett az I. kerületi kapitányságon, harmadik társukat pedig XVIII. kerületi lakásán fogták el; mindhármuk ellen rongálás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A szóvivő kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a gyanúsítottak - akik huszonéves budapesti férfiak - valamennyien beismerő vallomást tettek.

Bognár Kinga a gyanúsítottak tettének indítékával kapcsolatban nem tudott információval szolgálni. Arról viszont beszámolt, hogy a rendőrség kezdeményezte mindhárom gyanúsított bíróság elé állítását.

Kitért arra, hogy az Örs vezér terén elhelyezett menóra rongálóját még keresik. Az ottani rongálással nem ezt a három férfit gyanúsítják, azt az ügyet külön kezelik.

A BRFK korábban videofelvételeket tett közzé a rendőrség honlapján mind a belvárosi, mind az Örs vezér terén elkövetett rongálások feltételezett elkövetőiről, illetve felhívásban kértek segítséget a lakosságtól.

A hanuka, a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe a múlt héten szerdán kezdődött meg, akkor gyújtották meg az első gyertyát a menórákon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kuvaitban tárgyal Áder János

Az államfő Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabáh kuvaiti emír meghívására vasárnap este érkezett… Tovább olvasom