Kisalföld logö

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 14°C | 27°C Még több cikk.

Pulitzer-emlékdíjat vehetett át Blahó Miklós, Kálmán Olga és a Házon kívül szerkesztősége

Blahó Miklós az írott sajtó kategóriában, Kálmán Olga televíziós riporteri, szerkesztői és műsorvezetői tevékenységéért, az alkotóközösségek közül pedig a Házon kívül szerkesztősége vehette át a Pulitzer-emlékdíjat vasárnap Budapesten.
Sipos Lajos, a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány elnöke a díjátadón Pulitzer Józsefet idézte, aki szerint az igazság a politikai rokonszenvnél fontosabb dolog. Mint mondta, az alapítvány szem előtt tartja az eszmét a független újságírás szempontjából.

Blahó Miklós tizenkét éve ír a Népszabadságnak, volt a lap brüsszeli tudósítója, rovatszerkesztője, főmunkatársa, a gazdasági rovat vezetője. Főként a világgazdasági folyamatokról, a központi bankokról, a magyar gazdaságról, az IT-szektor fejlődéséről írt cikkeket. Korábban a Magyar Nemzeti Bank tanácsadójaként és szóvivőjeként dolgozott, ezt megelőzően pedig a Magyar Nemzet munkatárca és külpolitikai rovatvezetője volt. Az 1953-ban született Blahó Miklós tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen és a MÚOSZ Újságíró Iskolájában végezte.

Az 1968-as születésű Kálmán Olga a Magyar ATV politikai és közéleti műsorainak főszerkesztője. Pályáját a Magyar Televízió Nyugat-magyarországi Körzeti Stúdiójában kezdte, majd vezette MTV Híradóját, A Hét című műsort, a Szabadság tér című reggeli programot. Alapító tagja volt a 2000-ben indult InfoRádiónak, majd 2003-tól a Magyar ATV-hez került, ahol azóta vezeti az Egyenes Beszéd című műsort. Kálmán Olga főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte magyar nyelv és irodalom, valamint népművelés szakon.

A Házon kívül az RTL Klub 2005 óta sugárzott műsora. A magazin stábjának állandó tagja Boros Krisztina, Moskovics Judit, Serdült Szilvia, Veress Krisztina, Békéssy Olga, Fehér Krisztina és Kruzslicz Dávid riporter, valamint Kováts Mihály felelős szerkesztő. A műsor méltatásában elhangzott: a Házon kívül egy közszolgálati riportmagazin a kereskedelmi csatornán, amelyet hétről hétre több mint félmillió ember néz.

A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fábry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselő számára Joseph Pulitzer magyar származású amerikai sajtómágnás családjának kizárólagos engedélyével. Az idén huszonharmadik alkalommal adták át a díjat, amelyre három kategóriában lehetett pályázni a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítványnál. A kuratórium elnöke Sipos Lajos, tagjai Bárándy Péter, Győrffy Miklós, Javorniczky István, Kepes András, Martin József és Rangos Katalin.

Olvasóink írták

  • 1. LAZA 2013. március 10. 20:29
    „Kálmán Olga a legjobb.
    Igaz nem mindig egyezik a véleményünk ám a teljesítménye mindenkor klasszis.
    Napról napra készül az éppen aktuális riportalanyaiból.Nagyon ritkán téved valamiben is.Rendkívül felkészült de kiválóan rögtönöz is.Memóriája is vetekszik egy élvonalbeli sakkozóéval. Nem szereti,ha riportalanyai félrebeszélnek és leginkább nem ha hazudoznak.Szegény Pálfi István de a pesti főpolgármester is taccsra került nála.Felmosta velük a flasztert.
    Szóval Ő a legjobb ám tévés társa Mészáros Antónia is szorosan a nyomában.Többiek többsége levesbe való még mikrofon állványnak is rosszak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A DK szerint összeomlás előtt áll a mentőszolgálat

az egészségügyi szolgáltatásokat a társadalombiztosítás keretében kell biztosítani, mert mindenkinek… Tovább olvasom