Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Orbán már februárban igent mondott a kvótákra

Az Európai Tanács (ET) elnöke hivatalos levélben erősítette meg, hogy februárban Orbán Viktor is megszavazta a kvótákat, amikor igennel voksolt a testület erről szóló határozatára - mondta a Demokratikus Koalíció szóvivője.
Gréczy Zsolt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy pártjuk ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba Donald Tuskhoz, az ET elnökéhez fordult az ügyben. A válaszlevél szerint a magyar miniszterelnök is igennel szavazott arra a határozatra, amelyikben az is áll, hogy "valamennyi, tavaly decemberben elfogadott intézkedést a lehető leggyorsabban végre kell hajtani, a migránsok unión belül történő áthelyezésekre vonatkozó határozatokat, valamint a visszaküldést és visszafogadást biztosító intézkedéseket is beleértve". 

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a levél szerint a miniszterelnököket és elnököket tömörítő Európai Tanács egyhangúan fogadta el a határozatot, vagyis - tette hozzá - a dokumentumot Orbán Viktor is aláírta. 

A népszavazás érvénytelensége ilyen szempontból még szerencsés is a magyar kormányfő számára, mert nem kell szembemennie saját korábbi döntésével, "a kvóta elfogadásával" - fogalmazott Gréczy Zsolt. Arra is kitért, hogy a pozsonyi uniós csúcson az is kiderült, hogy nem lesznek kötelező kvóták. 


Orbán Viktor magyarázattal tartozik az országnak, hogy miért "hazudta magát" kvótaellenes politikusnak és miért kezdeményezett népszavazást a saját döntése ellen

- jelentette ki. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: egy új egység jött létre

Az új, pártok felett álló egység nemzeti ügynek tekinti a szuverenitás megvédését - mondta Orbán Viktor. Tovább olvasom