Kisalföld logö

2019. 06. 17. hétfő - Laura, Alida 19°C | 28°C Még több cikk.

Nem szűnik meg a nyugdíjasoknak szóló Erzsébet-program

A 2020-as Erzsébet-program kiírásaira 2019. szeptember 15-től lehet pályázni.
Nem szűnik meg a nagycsaládosoknak, a nyugdíjasoknak és a fogyatékossággal élőknek szóló Erzsébet-program - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány csütörtökön, a sajtóban megjelent információkat cáfolva az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a kormány eddigi legsikeresebb szociális üdültetési programja a jövőben is folytatódik. A 2020-as Erzsébet-program kiírásaira 2019. szeptember 15-től lehet pályázni.

Megjegyezték, hogy a Brüsszellel folytatott viták miatt az Erzsébet-utalvány rendszerén többször is változtatni kellett, a szociális üdültetés ennek ellenére is sikeresen és zavartalanul folytatódik.

Az Erzsébet-programban az elmúlt 8 évben 1,5 millió ember jutott üdülési lehetőséghez, köztük negyedmillió nyugdíjas, 60 ezer fogyatékossággal élő és mintegy félmillió nagycsaládos.

Az üdülés jelenleg is folyik, az idén csaknem 60 ezren pihenhetnek az utalványkibocsátás megszűnésének ellenére is - írta az alapítvány.

A héten több sajtóorgánum írt arról, hogy információjuk szerint megszünteti a kormány a nyugdíjasok szociális üdültetését.

(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kockakővel verték agyon a budapesti állatkert egyik görög teknősét

Kockakővel verték agyon a budapesti állatkert egyik görög teknősét
A térfigyelő kamerák rögzítették az esetet. Tovább olvasom