Kisalföld logö

2019. 05. 26. vasárnap - Fülöp, Evelin Még több cikk.

Nébih: az élelmiszerhamisítás a legnagyobb üzlet a kábítószer-kereskedelem után az unióban

Az Európai Unió felmérése szerint az élelmiszerlánc-termékekkel való visszaélés, a hamisítás és az adóelkerülés a legnagyobb üzlet a kábítószer-kereskedelem után - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Helik Ferenc hozzátette, "slágerélelmiszer" bármi lehet, a kakaótól a gesztenyemasszáig, húsipari vagy tejtermékekig minden, ami nagy mennyiségben és gyorsan fogy, mivel így a "bűnjel" hamar eltűnhet. 

Ezért is fontos, hogy az emberek csak megbízható helyeken vásároljanak, aluljárókban, bizonytalan weboldalakon pedig ne - tette hozzá.

Kitért arra, hogy 2012. március 15-én, öt éve kezdte meg munkáját a Nébih, és a kiemelt ügyek igazgatósága is ekkor jött létre, amely az olaszországi és dániai hasonló hatóság mellett a harmadik ilyen felügyelet volt akkor az unióban. 

A Nébihnek azóta is két fő feladata van, a fogyasztók tájékoztatása ismeretterjesztő anyagokkal és terméktesztekkel, valamint az illegális tevékenység visszaszorítása - mondta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rosszul lett a teherautó sofőrje, villanyoszlopnak hajtott

Halálos közlekedési baleset történt szerda hajnalban Vecsésen. Tovább olvasom